Infostart.hu
eur:
385.13
usd:
331.67
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Az orosz elnöki sajtószolgálat által közzétett felvételen Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatást tesz az orosz hadsereg Nyugati Csoportjának egyik parancsnoki állomásán egy meg nem nevezett helyszínen 2025. november 20-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Orosz elnöki sajtószolgálat

Vlagyimir Putyin: „Bármi áron elfoglaljuk a Donbaszt"

Az orosz elnök csütörtökön kezdődő indiai látogatása előtt adott interjút a India Today című lapnak, és két orosz állami hírügynökség máris leközölt belőle néhány részletet.

Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy az önkényesen kikiáltott Donyecki és Luhanszki „népköztársaságok” területeit „mindenképpen felszabadítják.” Ezzel újból megerősítette azt az érvelését, amellyel a háború megindítását már korábban is indokolta.

Szerint Oroszország vagy erőszakkal fogja elfoglalni a területeket, vagy az ukrán csapatok kivonulnak onnan. „Minden ebbe az irányba halad” – olvasható a TASzSz orosz hírügynökség kivonatában. Megismételte azt a korábbi állítását is, hogy a megszállt régiók lakói „a függetlenségre szavaztak”.

Egyuttal ismét azzal vádolta Ukrajnát, hogy nem nem hajlandó elfogadni a voksolás eredményeit.

„Az emberek nem akarnak veletek együtt élni... vonjátok vissza a csapataitokat, és nem lesz harc" - hangoztatta az orosz elnök, Majd még hozzátette: „de az ukránok inkább harcolni akartak, így saját magukat hozták ebbe a mostani helyzetbe” – idézte Putyin kijelentéseit a moszkvai RIA Novosztyi.

Az indiai újságnak nyilatkozva, Vlagyimir Putyin említést tett az amerikai elnök különmegbízottjával, Steve Witkoff-fal és Trump vejével, Jared Kushnerrel folytatott tárgyalásairól is. Ezekről röviden csak annyit mondott, hogy „szükségesek és hasznosak” voltak. Annyit még elárult, hogy a találkozó öt órán át tartott, mert mindkét fél átnézte Washington béke javaslatainak „minden pontját”. Említést tett arról is, hogy még a Trump féle elképzelések alapján is Oroszország kaphatná a Luhanszk és Donyeck régiók alkotta Donbaszt. Ezzel kapcsolatban a Kyiv Post című angol nyelvű ukrán újság arra emlékeztet, hogy

az amerikai elnöknek ezt az elképzelését Ukrajna az első pillanattól kezdve elutasította.

Az interjúban szó volt arról is, hogy Oroszország szeretne-e újra csatlakozni a világ legfejlettebb országait tömörítő G8 csoporthoz. Putyin elnök erre egyértelmű nemmel válaszolt. Magyarázatként hozzáfűzte, hogy már az orosz tagság felfüggesztése előtt is Moszkva csökkentette a részvételét a szervezetben. „Nem igazán értem, mi olyan nagyszerű benne?” – mondta az orosz államfő. Ugyanakkor elismerte, hogy a G8 a globális megbeszélések „fontos platformja”.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×