Infostart.hu
eur:
382.13
usd:
331.41
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
Schengen writing on airport arrivals
Nyitókép: robypangy/Getty Images

Katonai Schengen: meg kell erősíteni az utakat, hidakat, fejleszteni kell a vasutat

Jelentősen javítaná elsősorban a kelet-európai uniós tagállamok közúti és vasúti infrastruktúrájának állapotát, ha megvalósulna az Európai Bizottság „katonai Schengen”” elnevezésű javaslatcsomagja. A 100 milliárd eurós kiadással számoló tervezet legfőbb célja, hogy gyorsítsa a katonai mobilitást a schengeni övezet belül.

Az Európai Bizottság nemrég ismertette legfrissebb, úgynevezett katonai schengeni javaslatát, amelynek részleteiről Kis-Benedek József címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora nyilatkozott az InfoRádióban.

A később csatlakozott országok, elsősorban a kelet-európai országok belépése a schengeni megállapodásba magával hozta azt a követelményt, hogy szorosabban működjenek együtt például a katonai szállítások vonatkozásában. Az a cél, hogy gyorsan, akadálymentesen, minél kevésbé bürokratikusan tudjanak átmenni a katonai szerelvények egyik országból a másikba a schengeni határokon belül – mondta a szakértő. Hozzátette: biztosítani kell, hogy

például a hidak befogadóképessége olyan legyen, hogy át tudjon menni rajta mondjuk egy nagyobb súlyú amerikai harckocsi.

Előfordulhat, hogy ehhez meg kell erősíteni a hidakat. Vagy például az M1-es sztrádát ki kell szélesíteni, hogy akár a katonai konvojok is gyorsabban tudjanak haladni. Erre vonatkozóan külön megállapodások vannak. A vasúti szállítás vonatkozásában is vannak megvalósítandó feladatok. Erről szól ez az egész megállapodás. Ez nem egy kétnapos munka, folyamatosan kell megvalósítani koordinált módon, központi irányítással. A cél az, hogy nőjön az Európai Unió és azon belül a schengeni térség védelmi képessége.

Kétfajta katonai támogatási rendszer működik a NATO-n, illetve az Európai Unión belül. Az egyik a nemzeti támogatás, 1,5 százalék, ami infrastrukturális fejlesztésre vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy az ország mondja meg, hogy mire akarja felhasználni. ez lehet akár közút, akár vízi út, és ezt a pénzt el lehet számolni az 1,5 százalékon belül – mondta Kis-Benedek József az InfoRádióban.

A többit az európai költségvetésből biztosítják a nemzeteknek. Ez utóbbihoz uniós becslések szerint 100 milliárd euróra lenne szükség, de erre az EU eddig mindössze 1,7 milliárd eurót különített el, de a következő, 2028-ban kezdődő hétéves büdzsére vonatkozó javaslatban is csak kevesebb, mint 18 milliárd eurós előirányzat szerepel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×