Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.32
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Légifelvétel egy olajszállító tartályhajóról (tanker) egy ipari kikötőbn.
Nyitókép: Getty Images/CHUNYIP WONG

Támadás ért egy LNG-tankert a Dunán – videó

Dróntámadás ért egy cseppfolyósított földgázt szállító hajót a Dunán, az ukrajnai Izmajil kikötőjében. Emiatt egy határmenti romániai települést is evakuáltak.

Az éjszaka folyamán az oroszok az izmajili kikötőt támadták. Ennek során az egyik drón eltalált egy 4 ezer tonnányi cseppfolyósított földgázt szállító hajót, ami kigyulladt – idézi a Maszol beszámolóját az economix.hu.

A robbanás közvetlenül Románia szomszédságában történt, ami miatt Plauru települését ki is ürítették. A határmenti település térségében már korábban is zuhantak le orosz drónok, és óvóhelyeket is kialakítottak a lakosoknak, a határon túli lap szerint most azonban túl nagy a kockázat ahhoz, hogy a lakosok otthon maradjanak.

A román védelmi minisztérium hétfőn hajnali 2 óra 30 perckor adtak ki a riasztást a dróntámadások kapcsán, kora délelőtt pedig arról tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelet (IGSU), hogy evakuálást rendeltek el az eltalált hajó miatt. Egy válságstáb is összeállt, hogy folyamatosan monitorozzák a helyzetet és koordinálják a szükséges intézkedéseket.

Plauru településén mintegy 20 személy lakik, ebből 15-öt költöztettek ki és Ceatolchioi településre viszik őket, ahol a helyi önkormányzat biztosít számukra helyiségeket. A lakosok közül többen a saját autójukkal a szomszédos faluba mentek.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Akkora pofont adtak az amerikaiak Donald Trumpnak, hogy a fal adta a másikat – Mutatjuk a történelmi választás sokkoló eredményeit

Nehéz nem fellengzős szavakat használni az amerikai félidős választások eredményeire pillantva. Történelmi vereséget szenvedett Donald Trump és a Republikánus Párt: a demokraták évtizedek óta példátlan többséget szerezhetnek a képviselőházban, miközben a szenátus felett is át fogják venni az irányítást, és még csak szoros sem volt. Olyan államokban diadalmaskodtak a demokrata szenátorjelöltek, amelyek stabil republikánus fellegvárnak voltak elkönyvelve. Texas három évtizede nem választott demokrata szenátort, James Talarico mégis tarolt, Kansas 1932 óta nem küldött demokratát a felsőházban, jövőre azonban Adam Hamilton fogja képviselni az államot. Nézzük a legfontosabb eredményeket és fejleményeket ezen a történelmi szerda reggelen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×