Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
322.27
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt jelöltje a Pennsylvania állambeli Philadelphiában tartott kampányzáró gyűlésén 2024. november 4-én, az amerikai elnökválasztás előtti napon.
Nyitókép: MTI/EPA/David Muse

Kamala Harris visszatérhet az amerikai csúcspolitikába

A volt amerikai alelnök kilátásba helyezte, hogy megint indul valamelyik elnökválasztáson.

Kamala Harris volt amerikai alelnök kilátásba helyezte, hogy megint indul valamelyik elnökválasztáson.

Harris a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott, egyes részleteiben szombaton ismertetett interjúban úgy fogalmazott: biztos abban, hogy unokahúgai életében lesz női elnöke az Egyesült Államoknak.

Arra a kérdésre, hogy ez ő lesz-e, Kamala Harris úgy válaszolt, hogy lehetséges.

Hozzátette ugyanakkor, hogy még nem hozott végleges döntést erről. Megismételte azonban a könyvében is szereplő kifejezést, amely szerint még nem végzett politikai pályafutásával.

"Egész életemet, pályafutásomat a szolgálatnak szenteltem, és sok módon lehet szolgálni, de még nem döntöttem el, hogy mit fogok tenni a jövőben" - fogalmazott a politikus, aki Joe Biden előző demokrata párti amerikai elnök alelnöke volt, és Biden visszalépése után indult a tavalyi elnökválasztáson, amely a republikánus jelenlegi elnök, Donald Trump győzelmével végződött.

A BBC-interjúban - arra a felvetésre, hogy a fogadóirodák nem sok esélyt jósolnak neki, ha ismét indulna az elnöki tisztségért - Kamala Harris úgy fogalmazott: sokféle felmérés létezik, és ezek mindenfélét mutatnak, de ő soha nem figyelt oda ezekre a közvélemény-kutatásokra.

Harris "zsarnoknak" nevezte Trumpot, és kijelentette: igaznak bizonyultak azok a figyelmeztetések, amelyeket ő az elnökválasztási kampányban a jelenlegi elnökkel kapcsolatban tett.

Az ABC amerikai televíziós társaság egyik humorista műsorvezetője, Jimmy Kimmel felfüggesztésére utalva a volt alelnök azt mondta: Donald Trump olyan mértékben nem tudja elviselni az akár vicc formájában megnyilvánuló bírálatokat, hogy kész lett volna felszámolni egy egész médiaszervezetet is.

Kamala Harris bírálta az amerikai üzleti élet vezetőit is, akik szavai szerint "túl könnyen engednek" Trump kívánságainak, nyilvánvalóan azért, hogy elnyerjék jóindulatát egy esetleges vállalati egyesülési tranzakció jóváhagyásához vagy valamilyen vizsgálat elkerüléséhez.

A Fehér Ház szóvivője, Abigail Jackson a BBC megkeresésére úgy reagált Kamala Harris kijelentéseire, hogy amikor a volt alelnök súlyos vereséget szenvedett a tavalyi választáson, talán fel kellett volna fognia, hogy "az amerikai nép nem törődik abszurd hazugságaival".

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×