Infostart.hu
eur:
362.32
usd:
321.87
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnök a kivetítőn a háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon tartott első meghallgatásán 2025. március 14-én. A korábbi államfőt három napja tartóztatták le a manilai nemzetközi repülőterén a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján, amelyet emberiesség elleni bűncselekmények miatt adtak ki ellene. A Nemzetközi Büntetőbíróság a volt elnök drogellenes hadjárata során elkövetett tömeggyilkosságokat vizsgálja.
Nyitókép: MTI/EPA/AP pool/Peter Dejong

Tömeges gyilkosságok – három fő vádpont Rodrigo Duterte ellen

Drogellenes hadjárata során legkevesebb 76 ember meggyilkolásához lehetett köze az emberiesség elleni bűncselekmények miatt a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) perbe fogott Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnöknek a bíróság által hétfőn közzétett vádirat szerint, amelyben három fő vádpontot határoztak meg.

Az első vádpont 19 áldozatot érint, akit Duterte 2013 és 2016 közötti polgármesteri hivatala idején öltek meg. A második vádpont 14 olyan áldozattal foglalkozik, aki célzott gyilkosságokban vesztette életét már Duterte elnöksége alatt 2016-17-ben. A harmadik vádpontban 43 ember halálát kötik a volt Fülöp-szigeteki államfőhöz, őket az úgynevezett "tisztogatási műveletek" során ölték meg 2016-18 között.

Dutertét márciusban tartóztatták le a manilai nemzetközi repülőterén az ICC elfogatóparancsa alapján, jelenleg Hágában, a Nemzetközi Büntetőbíróság székhelyén tartják fogva. A bíróság a volt elnök drogellenes hadjárata során elkövetett tömeges gyilkosságokat vizsgálja. A vád szerint Duterte a 2016 és 2022 közötti elnöksége idején nem tette lehetővé a kábítószerügyekben gyanúsítottaknak a "törvény szerinti megfelelő eljárást", így a hatóságok önkényesen jártak el velük szemben, ami több ezer ember, köztük gyerekek halálához vezetett.

Márciusban az ICC ügyésze közölte: Duterte a Római Statútum vonatkozó cikkelye alapján büntetőjogi felelősségre vonható emberölésért mint emberiesség ellen elkövetett bűncselekményért. A vádlott mások mellett állítólagos bűnözők, köztük tolvajnak vagy kábítószerügyekben érintettnek tartottak meggyilkolásáért tehető felelőssé. Az állítólagos bűnözőket a Fülöp-szigeteki rendfenntartók tagjai öltek meg, illetve a gyilkosságok azok felügyelete alatt történt, esetenként olyanok közreműködésével, akik nem voltak a rendőrség tagjai - emelte ki az illetékes ügyész.

"Gyilkosságok tízezreit követték el" - fogalmazott akkor az ügyész, majd hozzátette, a bűntettek elsősorban a lakosság szegényebb rétegeiből származó férfiakat vették célba, gyakran anélkül, hogy bizonyítékok álltak volna a hatóságok rendelkezésére a vádlottak kábítószer-kereskedelemmel való kapcsolatára.

Dutertét kedden kihallgatták volna, de ezt elnapolták, mert a bíróság most megvizsgálja a vádlott egészségügyi állapotát. Az ügyvédje, Nicholas Kaufman állítása szerint Rodrigo Duterte nincs abban az állapotban, hogy a bíróság ítéletet mondjon az ügyében, és az eljárás határozatlan idejű elhalasztását kéri.

(A nyitóképen: Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnök a kivetítőn a háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon tartott első meghallgatásán 2025. március 14-én.)

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×