Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.97
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Getty Images / Peter Zelei Images

Új szereplő a nukleáris hadszintéren

Az atomhatalom Pakisztán kiterjeszti nukleáris védelmi ernyőjét Szaúd-Arábia fölé a két ország közötti új védelmi együttműködési megállapodás keretében – jelentette be Havadzsa Mohammad Ászif pakisztáni védelmi miniszter egy tévéinterjúban.

A két ország szerda este aláírt megállapodása kimondja, hogy amennyiben bármelyik felet támadás érné, azt mindkettőjük elleni támadásnak tekintik, így közösen lépnek fel a támadó ellen.

Az, hogy a megállapodás az atomhatalom Pakisztán nukleáris csapásmérő képességére is kiterjed, a pakisztáni védelmi miniszternek egy csütörtök késő esti televíziós interjúban újságírói kérdésre adott válaszából derült ki.

Arra a kérdésre, hogy „a pakisztáni nukleáris fegyverek által biztosított elrettentő erő” Szaúd-Arábiának is rendelkezésére áll-e majd, Ászif így válaszolt: „Hadd tisztázzak egy dolgot Pakisztán nukleáris képességeivel kapcsolatban: ezeket a képességeket már régen megteremtettük. Azóta pedig kiképeztük a harctéri erőinket is" - mondta.

„Ami nekünk van, és amilyen képességeink vannak, azt (Szaúd-Arábiának) is rendelkezésre bocsátjuk a megállapodás szerint”

– tette hozzá.

A miniszter hozzátette, hogy hazája felkészült mind a hagyományos, mind a nukleáris hadviselésre. Felidézte, hogy Szaúd-Arábia anyagi támogatást nyújtott Pakisztán nukleáris programjának fenntartásához, különösen a korábbi amerikai szankciók időszakaiban.

A mostani biztonsági megállapodás jelentős lépés az egymással már évtizedek óta katonai együttműködést folytató Pakisztán és Szaúd-Arábia között, jelezvén, hogy szorosabbra akarják fűzni kapcsolataikat a régió stabilitásának fenntartása érdekében.

A megállapodás hátterében az egyre inkább fokozódó közel-keleti feszültség áll, különös tekintettel az Izrael és Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti háborúra, amely aggodalmat kelt a Perzsa-öböl államaiban is. A pakisztáni miniszter hangsúlyozta, hogy a szaúdi-pakisztáni együttműködési megállapodás elsősorban az agresszió megelőzésének és elrettentésének eszköze. A két ország a megkötött megállapodásban nem nevezett meg fenyegetőnek tartott országokat.

Elemzők szerint azonban a pakisztáni-szaúdi védelmi megállapodás üzenet Izraelnek, amelyet hosszú ideje a térség egyetlen nukleáris hatalmaként tartanak számon. Pakisztán már korábban is bírálta Izraelt a palesztinokkal szembeni bánásmódja miatt, de nyíltan nem segítette a palesztin terrorszervezeteket.

Korábbi hírek szerint Pakisztán a Shaheen 3 ballisztikus rakétája révén képes nukleáris fegyvereket is célba juttatni, akár Izrael területére is.

A védelmi szerződés nyitva hagyja más országok csatlakozásának a lehetőségét.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×