Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
321.92
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash

Lángszóróval égette el a Koránt egy republikánus képviselőjelölt, videót is közölt róla

Valentina Gómez iszlámellenes, amit nem is rejt véka alá. Akcióját kövezően az X-en kívül minden közösségi platformról kitiltották.

„A lányaitokat megerőszakolják, a fiaitokat pedig lefejezik, ha nem állítjuk meg egyszer s mindenkorra az iszlámot az Egyesült Államokban” – hangoztatja Valentina Gómez a videóban, erről az Index számolt be. A republikánus politikus a MAGA (Make America Great Again) oszlopos tagja.

Megjegyezte, hogy szerinte „Amerika keresztény nemzet”, majd a muszlimokat „terroristáknak” nevezte, végül azt üzente nekik, hogy távozzanak az országból, és keressenek maguknak egy olyan helyet, ahol a muszlim vallás elfogadott. „Csak egy igaz Isten van, és az Izrael Istene” – szögezte le a politikus a videóban.

Cselekedete széles körben felháborodást keltett. Nem ez volt azonban az első ilyen videója, korábban is jelentkezett már hasonlókkal, például 2024 decemberében

egy bevándorló kivégzését mutatta be egy székhez kötött próbababa lelövésével. „Ilyen egyszerű, nyilvánosan ki kell végezni azt az illegális bevándorlót, aki megerőszakol vagy megöl egy amerikait. Nem azt érdemlik, hogy kitoloncolják őket, hanem azt, hogy megállítsák őket” – mondta akkor.

Pár hónappal korábban pedig szintén lángszóróval esett neki LMBTQ könyveknek:

Megint egy másik alkalommal golyóálló mellényben látogatott meg egy LMBTQ közösséget támogató közösséget, és közben ezt kiabálta: „Amerikában bármi lehetsz, ami csak akarsz. Szóval ne légy gyenge és meleg.”

Tavaly nyáron pedig a színes bőrűeket kérte meg, hogy hagyják el az egyesült államokat. Ironikus módon Valentina Gómez maga is bevándorló, ugyanis Kolumbiában született. Egyik videóját Gustavo Petro kolumbiai elnök is elítélte: „Nemcsak egy amerikai fasiszta. Kolumbiai. És migránsként gyűlöletet akar szítani a migránsok ellen. A legtöbb amerikait amerikaiak ölik meg” – tweetelte róla.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×