Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
323.34
bux:
147391.57
2026. november 5. csütörtök Imre
Észak-koreai őrtorony és hangszóró egy dél-koreai őrtoronnyal az előtérben a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezetben fekvő Padzsuban 2025. augusztus 4-én. A dél-koreai védelmi minisztérium közlése szerint a mai napon elkezdték eltávolítani az Észak-Korea-ellenes rádióadásokat sugárzó hangszórókat az ország határáról.
Nyitókép: MTI/AP/Ahn Jung Dzsun

Mozgolódás a két Korea közötti határon

Elkezdték a dél-koreai hatóságok leszerelni hétfőn az észak-koreai határra telepített hangszórókat, amelyekből korábban Phenjan-ellenes műsorokat sugároztak.

A szöuli védelmi minisztérium azt közölte hétfőn, hogy a hangszórók leszerelése olyan gyakorlati intézkedés, amellyel elő akarják segíteni a feszültség csökkenését a két Korea között. I Dzsemjong új dél-koreai államfő újra akarja indítani a párbeszédet Észak-Koreával a Koreai-félsziget békéjének megteremtése érdekében. Ennek egyik lépése volt, hogy röviddel júniusi hivatalba lépése után leállították a hangszórókon sugárzott adásokat.

Kim Jodzsong, Kim Dzsongün észak-koreai vezető nagy befolyással rendelkező húga erre reagálva úgy nyilatkozott nemrég, hogy az adások leállítását nem tekintik "figyelemreméltó intézkedésnek".

A két ország határán keresztül, hangosbeszélők segítségével átharsogott propagandaadások sugárzása mindkét oldal bevett gyakorlata. Legutóbb Mun Dzsein volt dél-koreai elnök szereltette le a hangszórókat az enyhülés jegyében, de tavaly Jun Szogjol újraindította a Phenjan-ellenes adások és K-pop zene sugárzását, válaszul arra, hogy Észak-Korea hulladékot szállító léggömböket küldött át déli szomszédja területe fölé.

Dél-koreai tisztségviselők szerint azóta, hogy júniusban elhallgattak a hangszórók a határ déli oldalán, a jelek szerint Észak-Korea is leállította a maga adásait, amelyekkel hónapok óta zavarta a határ közelében élő dél-koreaiakat.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nem kertelt az államtitkár: több évtizedes pusztítást kell helyrehozni

Nem kertelt az államtitkár: több évtizedes pusztítást kell helyrehozni

A biológiai sokféleség drámai csökkenése nemcsak a természetes ökoszisztémákat, hanem az emberi egészséget, az élelmezésbiztonságot és a gazdaság hosszú távú stabilitását is veszélyezteti. Nem véletlen, hogy a világ ambiciózus célokat tűzött ki a biodiverzitás védelmére, a megvalósítás üteme azonban messze elmarad a szükségestől. Ezzel párhuzamosan az Európai Unió is dolgozik a természethelyreállítási rendeletben meghatározott célok megvalósításán, amely szintén komoly lépéseket vár el a tagállamoktól. De vajon hol tart a biodiverzitás védelmében Magyarország, melyek lesznek a következő évek legfontosabb feladatai és hogyan érinti mindez az agrártermelést? Erről kérdeztük az Alapvetés podcastban Kőrösi Leventét, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium biológiai sokféleségért felelős államtitkárát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×