Infostart.hu
eur:
362.71
usd:
323.29
bux:
147401.23
2026. november 5. csütörtök Imre
Harcsa (Silurus glanis) a Tisza-tavi ökocentrum akváriumában Poroszlón 2017. január 2-án. A Magyar Haltani Társaság közönségszavazásán a harcsa nyerte az év hala címet.
Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Hiába vadászták le a fenevadat, újabb támadás történt

Sajátos állatvédelmi ügy ver hullámokat Németországban, a médiás uborkaszezon állóvizében.

Mint arról beszámoltunk, június 20-án öt fürdőzőt harapott meg egy óriásharcsa a Brombach-tó egyik úszóstégjénél, és mivel az a strandszakasz akkor a Burning Beach Festivalhoz tartozott, a rendezvényen elsősegélyt biztosító vöröskeresztes munkatársak látták el a sérüléseket, és erről tájékoztatták a tó vízimentő szolgálatát. Utóbbiak értesítették a rendőrséget, a szolgálatirányító pedig abban egyezett meg velük és a helyi horgászegyesülettel, hogy a helyszínre érő járőr megpróbálja kilőni a testi épségre veszélyt jelentő állatot, és a művelet idejére a hatóságok lezárják az érintett partszakaszt.

A nem mindennapi intézkedéshez a feladattal megbízott rendőr két horgásztól kapott segítséget, és amikor a csónakból megpillantották a hatalmas harcsát, a rendőr a szolgálati fegyverével háromszor rálőtt. A hal elúszott, de a mozgásán úgy látszott, megsebesült, ezért a pecások nekiálltak a kifogásának, és 40 perc múlva sikerrel jártak. A két horgász akkor végzett a 205 centiméteres, 90 kilogrammos hallal, miután partra húzták. Egyetlen lövedék találta el, de az sem szakította át a bőrét, annyira lefékezte a víz ellenállása.

Police.hu
Police.hu

A fesztiválozók örültek, hogy a strandot visszakapták, és persze hüledeztek is a „szörnyeteg” láttán, az állatbarátok azonban felháborodtak, miután a rendőrség közleményéből arra lehetett következtetni, hogy a halat egy rendőr lőtte ki, és ezt néhány médium is így prezentálta. A kommentelők a strandlezárás fenntartása mellett kardoskodtak, és záporoztak az ötletek, hogyan kellett volna helyesen cselekedni: például a harcsát árammal elkábítani, kiemelni és áthelyezni. A vitába halgazdálkodási szakértők is beszálltak, és egyetértettek azzal, hogy a kockázat miatt az intézkedés indokolt volt. Érvelésüket arra alapozták, hogy az eset ívás idején történt, és a harcsa vélhetően az ívóhelyét védelmezte. Ettől függetlenül a PETA és egy magánszemély is feljelentette a rendőrt és a két horgászt. Az ügyészség vizsgálja, indokolt volt-e az intézkedés – olvasható a police.hu-n.

Azt minden szakértő kizártnak tartotta, hogy egy silurus glanis éhségérzetből támadjon fürdőző emberekre. A két méter körüli harcsák is átlagos méretű halakkal táplálkoznak, bár 24 évvel ezelőtt pont Németországban került a címlapokra egy „gyilkos harcsa”, amely állítólag rátámadt a mönchengladbachi népliget Weiher nevezetű tavának szélén egy úszkáló tacskóra, és a szemtanú azt is látni vélte, ahogy a kutyust lenyelte. Az állat gazdája azok után sem jelentkezett, hogy ez lett az uborkaszezon szenzációja, még Amerikában is írtak a Kuna névre keresztelt szörnyetegről. A hatóság engedélyt adott a kifogására, de nem akadt horogra, viszont amikor két évvel később a Weiher felvetett egy 150 centis, 35 kilós harcsát, benne látták meg „killer” Kunát. A tetemét kitömték, és kiállították, de a környékbeli játszóterek „Kuna” feliratos, hal formájú libikókái is őrzik az emlékét.

Nem csoda, hogy a Brombach-tó harapós óriásharcsájából is szenzáció lett, és folytatódott, mert akármilyen hihetetlen, ugyanott, ugyanannál az úszóstégnél július 2-án is orvosi ellátást igényelt egy harcsaharapás. Akkor egy 69 éves férfi volt az áldozat, a karján és a lábán sérült meg, de ekkor nem volt szükség rendőri intézkedésre, mert a hatóság elrendelte az úszóstég kiemelését. Addig nem helyezik vissza, amíg a harcsák ívása véget nem ér, azaz július végéig. Szakértők szerint hasonló esetekre a jövőben is lehet számítani, a harcsák ugyanis bírják az egyre melegedő vizet, a párolgás és az ezzel együtt járó sekélyesedés miatt azonban a strandoknál is árnyékos helyet fognak keresni az ivadékaiknak.

Érdekesség, hogy a kilőtt harcsa azoknak a horgászoknak a tulajdonába került, akik kifogták. Eladták egy környékbeli vendéglősnek, aki egy helyi lapnak elmondta, 120 adag jött ki belőle, és mind elkelt: 22,50 euróért árulta párolt zöldséggel és fűszernövényes, tepsis burgonyával – olvasható egyebek mellett.

(Címlapképünk illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×