Infostart.hu
eur:
376.82
usd:
322.45
bux:
129198.9
2026. április 10. péntek Zsolt
Marine Le Pen, a francia szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt leköszönő elnöke (j) és Jordan Bardella 27 éves európai parlamenti képviselő a párt elnökválasztó kongresszusán Párizsban 2022. november 5-én. Az RN 18. kongresszusán Bardellát választották meg pártelnöknek Le Pen helyére, aki az ellenzéki párt nemzetgyűlési frakcióvezetőjeként folytatja a politizálást. Bardellára a 40 ezer párttag közel 85 százaléka szavazott. Bardella az első olyan elnök az 1972-ben, Jean-Marie Le Pen által alapított párt élén, aki nem tagja a Le Pen családnak.
Nyitókép: MTI/EPA/Teresa Suárez

Vissza kell fizetni a Jean-Marie Le Pen által jogtalanul felvett pénzeket

Az Európai Unió Törvényszéke szerdán helybenhagyta az Európai Parlament döntését, amely szerint az idén januárban elhunyt Jean-Marie Le Pen francia jobboldali politikus által korábban jogtalanul felvett pénzeket vissza kell fizetni.

Tavaly Jean-Marie Le Pen keresetet nyújtott be az Európai Unió Törvényszékén, amelyben az Európai Parlament főtitkárának döntését kívánta érvényteleníttetni. A döntés értelmében Le Pent arra kötelezték, hogy térítse vissza a 303 200 euró összegű támogatást, amelyet jogtalanul vett fel az Európai Parlamenttől.

Az Európai Parlament szerint Le Pen nem megfelelően számolta el személyes kiadásait abban költségvetési tételben, amelyet kifejezetten az EP-képviselők parlamenti költségeire különítettek el.

Le Pen, aki a Nemzeti Front nevű politikai pártot alapította és 1984-től 2019-ig volt EP-képviselő, vitatta a parlament követelését, arra hivatkozva, hogy az sérti a jogbiztonságot, a jogos elvárásokat, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogát. A vitatott összeget hivatalos EP-képviselői kiadásként számolták el.

Jean-Marie Le Pen 2025. január 7-i halála után lányai mint örökösök folytatták a peres eljárást.

A bíróság elutasította az érveiket, megállapítva, hogy az Európai Parlament a jogszerű eljárást folytatott: Le Pent megfelelően értesítették, lehetősége volt reagálni, ám nem tudta igazolni a kiadásokat. A bíróság azt is kimondta, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog csak bírósági, nem pedig közigazgatási eljárásokra vonatkozik.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: menjetek, és szavazzatok Orbán Viktorra!

Donald Trump: menjetek, és szavazzatok Orbán Viktorra!

Az amerikai elnök a Truth Social oldalán közzétett bejegyzésében ismét kiállt Orbán Viktor mellett, és teljes támogatásáról biztosította a magyar miniszterelnököt a 2026-os választás előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Elkapkodták a támogatási forrásokat a cégek, de mire jutnak velük? - Mutatjuk a Demján Sándor Program eddigi eredményeit

Elkapkodták a támogatási forrásokat a cégek, de mire jutnak velük? - Mutatjuk a Demján Sándor Program eddigi eredményeit

A magyar KKV-szektor szereplői számára folyamatos kihívást jelent, hogy alkalmazkodni tudjanak a változó gazdasági környezethez, miközben igyekeznek megőrizni versenyképességüket és fejlődési lehetőségeiket. A mindennapi működést mindemellett a generációváltás, hatékonyságnövelés vagy épp a munkaerőhiány is nehezít. A nemzetgazdaság szempontjából stratégiai jelentőségű terület átfogó támogatására ezért a kormányzat elindította a Demján Sándor Programot, a 8+1 elemet tartalmazó támogatási csomagot, amelynek több konstrukciójára is olyan mértékű túljelentkezés volt, hogy menet közben kellett módosítani a feltételeket vagy megemelni a keretösszeget. Szabados Richárdtól, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkárát arról is kérdezte a Portfolio, hogy eddig milyen eredményei vannak a programnak, milyen hatást várnak tőle nemzetgazdasági szinten, hogyan lehet ilyen volatilis makrokörnyezetben célzott támogatási rendszert kidolgozni, és miben kell még fejlődni a magyar vállalkozásoknak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×