Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Andrew Tate brit-amerikai internetes személyiség (b) és fivére, Tristan az előzetes fellebbezési tárgyalásuk előtt a bukaresti fellebviteli bíróságon 2024. december 10-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

A megengedett négyszeresével száguldott a hírhedt influenszer

Andrew Tate majdnem 150 ezer forintnak megfelelő bírsággal megúszta, de a jogosítványát is bevonták négy hónapra.

Rendőrök kapcsolták le Romániában Andrew Tate-et, aki 196 km/órával száguldott az ötvenes táblánál. A brit–amerikai influenszer Bukaresttől 200 kilométerre akadt fent a közúti ellenőrzésen, Bujoreni településen.

A rendőrség közlése szerint a mutatványért 1822 lejes, vagyis mintegy majdnem 150 ezer forintos büntetést kapott és 120 napra bevonták a jogosítványát – számolt be a hvg.hu.

Andrew Tate és testvére, Tristan ellen több bűncselekmény miatt is vádat emeltek Romániában, melyek között nemi erőszak és emberkereskedelem is szerepel. A testvérek ellen Floridában is nyomozás folyik, a briteknél pedig már szintén vádemelésig jutott az ügyük.

Nem ez az első alkalom, hogy Andrew Tate-et gyorshajtáson kapták a román rendőrök: 2021-ben 139 km/órával száguldott egy Porschéval, nem messze Bukaresttől. Több luxusautóját egyébként 2023-ban lefoglalták a román hatóságok.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×