Infostart.hu
eur:
353.13
usd:
308.66
bux:
142645.13
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Sulyok Tamás köztársasági elnök (k) a vízzel elöntött parajdi sóbánya bejáratánál tart sajtótájékoztatót 2025. június 8-án. Sulyok Tamás hangsúlyozta, hogy az egész magyar nemzet szolidaritását szeretném kifejezni itt Parajdon, az itt élők mindenben számíthatnak ránk. Balról Nyágrus László, Parajd község polgármestere.
Nyitókép: MTI/Veres Nándor

Parajdra látogatott Sulyok Tamás

Az egész magyar nemzet szolidaritását szeretném kifejezni itt Parajdon, az itt élők mindenben számíthatnak ránk – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap Parajdon, a bánya bejáratánál tartott sajtótájékoztatón.

Az államfő kiemelte: amikor egy közösség egyik napról a másikra elveszíti a jövőbe vetett reményét, akkor ott nagyon nagy a baj. Ami pedig itt történt, az az embereket közvetlenül érinti. Az emberek attól félnek, hogy nem lesz ivóvizük, elveszítik a lakásukat, a munkahelyüket, és elveszítik az összes reményt, amit az itteni életbe vetettek – hangsúlyozta.

Sulyok Tamás megköszönte az Ökumenikus Segélyszervezetnek, hogy a kezdetektől fogva Parajdon van. Elmondta, hogy ő maga is azonnali gyorssegélyt utalta ki az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a legrászorultabbaknak.

A köztársasági elnök rámutatott: ennek a közösségnek most nagy a fájdalma, de ez a fájdalom az egész magyar nemzet, az egész magyar közösség szívéig hatol. Ebből a fájdalomból pedig erő fog származni, amely segít az újjáépítésben, és segíteni fog minden parajdit abban, hogy megtalálja a jövőt, hogy újraépüljön a remény. „Ebben szeretnék én is részt venni, ezért jöttem ide” – hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva elmondta: nehéz szívvel érkezett Parajdra, mert a fájdalom, ami itt az emberekben van, egész Közép-Európában érződik. A kialakult összefogás példaértékű - hangsúlyozta, hozzátéve: azért jött el személyesen, hogy kifejezze szolidaritását, és megismerkedjen az emberek gondjaival.

Révfalvi Dorottya, az Ökumenikus Segélyszervezet Segélyközpontjának vezetője elmondta: a segélyszervezet múlt hét óta van a térségben, és a befolyt adományokból, támogatásokból elsősorban Parajdon és Háromszék településeken biztosítanak fertőtlenítőszereket, tisztítószereket, tisztálkodáshoz szükséges szereket. Szombaton megérkezett a következő segélyszállítmány is, ami tartós élelmiszereket tartalmaz.

Parajd, 2025. június 8.
Mobilgátak az erdélyi Parajd községen a Bán utca kitelepített szakaszán 2025. június 8-án. A parajdi sóbányát május 6-án zárta le a katasztrófavédelem, miután a heves esőzések nyomán a Korond-patak vize betört a tárnákba. A víz néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részlegét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is.
MTI/Veres Nándor
Parajd, 2025. június 8. Mobilgátak az erdélyi Parajd községen a Bán utca kitelepített szakaszán 2025. június 8-án. A parajdi sóbányát május 6-án zárta le a katasztrófavédelem, miután a heves esőzések nyomán a Korond-patak vize betört a tárnákba. A víz néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részlegét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. MTI/Veres Nándor

A következő szakasz célja, hogy pontos, kidolgozott módszertanuk legyen a segítségnyújtásra. Mintegy 180 családnak már biztos, hogy segítséget tudnak adni a befolyt támogatásokból. Elmondta: folytatódik a térségben élők ivóvízellátásának a támogatása is, körülbelül 4000 embernek biztosítanak palackos ivóvizet.

A terv szerint vásárlási utalvány formájában először a családoknak segítenek, hogy építőanyagot tudjanak vásárolni, hiszen lakhatóvá kell tenni az ingatlanokat. Másodrészben segítenek a lakófeltételek kialakításában, harmadikként az alapvető bútorok beszerzésében.

A gyűjtés eredménye eddig 251 millió forint

– tette hozzá.

A köztársasági elnököt a helyszínen Nyágrus László, Parajd polgármestere fogadta, aki elmondta: a parajdi sóbánya és a só Parajd számára a létezést, a megélhetést jelenti.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×