Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Goal.com

London: antiszemita botrányba keveredett a korábbi focisztár

Gary Lineker, a BBC egyik legismertebb műsorvezetője nyilvánosan bocsánatot kért, amiért az Instagram-oldalán megosztott egy antiszemita bejegyzést.

A poszt megjelenése komoly felháborodást váltott ki, különösen a brit zsidó közösség tagjai körében. Az egykori labdarúgó azóta levette a posztot - számolt be a Magyar Nemzet a BBC híradására hivatkozva.

Gary Lineker volt angol focista egy közösségi médiában közzétett poszt miatt került a figyelem középpontjába. A BBC műsorvezetője azt állítja, hogy a patkányos képről nem tudta, hogy sértő.

A patkányos posztot azóta eltávolította.

"Az Instagramon újraposztoltam egy anyagot, amelyről később megtudtam, hogy sértő utalásokat tartalmazott. Mélységesen sajnálom ezeket az utalásokat" – írta Lineker közleményében. Még hozzá tette: "Sosem osztanék meg tudatosan antiszemita tartalmat. Ez ellentétes minden értékkel, amiben hiszek."

A bejegyzés a „Palestine Lobby” nevű csoporttól származott, és „A cionizmus két percben elmagyarázva” címmel jelent meg. A patkány motívum történelmileg antiszemita szimbólumként is ismert, amelyet a náci propaganda gyakran alkalmazott a zsidók démonizálására.

Lineker hozzátette: "Fontosnak tartom, hogy humanitárius kérdésekről, így a gázai tragédiáról, nyíltan beszéljünk, de az is számít, hogyan tesszük ezt. Teljes felelősséget vállalok a hibáért, amely nem tükrözi a nézeteimet."

A zsidó közösség képviselői azonban nem fogadták el a bocsánatkérést. A Campaign Against Antisemitism (CAA) szervezet Lineker azonnali elbocsátását követelte, hangsúlyozva: "A BBC túl régóta huny szemet efölött. Ennek most véget kell vetni."

Phil Rosenberg, a brit zsidó közösség vezető testületének elnöke úgy fogalmazott: "Ez az üres és megkésett bocsánatkérés az első az éveken át tartó zsidóellenes provokációi után, miközben az antiszemitizmus szintje soha nem látott magasságokban jár. "Véleményem szerint a közszolgálati médium nem hagyhatja tovább, hogy a nézők pénzéből „gyűlöletet szponzoráljanak”.

A BBC vezérigazgatója, Tim Davie is reagált az esetre, hangsúlyozva, hogy a műsorvezetőknek követniük kell a társaság közösségimédia-szabályzatát. Mint fogalmazott:

"A BBC hírnevét mindannyian alakítjuk. Egy ilyen hiba nagyon sokba kerül nekünk."

Lineker közösségi médiás aktivitása korábban is okozott már botrányt. 2023. márciusában ideiglenesen felfüggesztették, miután egy kormányzati menekültügyi döntést a náci Németország retorikájához hasonlított. Ezt követően a BBC szigorította közösségi média-szabályait, különös tekintettel a nem hírműsorokat vezető személyiségekre. Bár 2024 novemberében bejelentette, hogy távozik a „Match of the Day” műsorvezetői posztjáról, a BBC-vel nem szakított teljesen, továbbra is közvetít majd FA-kupa- és világbajnoki mérkőzéseket.

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×