Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
A Szeretet misszionáriusai katolikus rendház apácái a római szent Péter téren 2025. április 21-én, húsvéthétfőn, amelynek reggelén elhunyt a 88 éves Ferenc pápa a vatikáni otthonában, a Szent Márta-házban. Az argentin jezsuita szerzetes a római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője volt. Jorge Mario Bergoglio néven született 1936. december 17-én Buenos Airesben, 2013. március 13-án választották Róma 266. püspökévé, XVI. Benedek pápa utódjául.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami

A világ számos országának vezetője elmegy a pápa temetésére

Szombaton kerül sor Ferenc pápa gyászszertartására és temetésére.

Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren. A szertartást követően a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore-székesegyházba viszik, és a néhai pápát ott helyezik majd végső nyugalomra. A gyászmisét a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be, aki Ferenc pápa megválasztásakor elnökölt a konklávén.

A világ országainak vezetői sorra jelentik be részvételüket az eseményen, Sulyok Tamás köztársasági elnök is ott lesz, de a Kreml például megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem.

Részt vesz a szertartáson többek között

  • Javier Milei argentin elnök,
  • Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump,
  • Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, António Costa, az Európai Tanács elnöke, valamint Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke,
  • Emmanuel Macron francia elnök,
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök,
  • Olaf Scholz német kancellár és Frank-Walter Steinmeier államfő,
  • Andrzej Duda lengyel elnök,
  • Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Sergio Mattarella államfő,
  • Keir Starmer brit miniszterelnök, Vilmos walesi herceg feleségével, Katalinnal,
  • Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök és felesége, Janja Lula da Silva,
  • Edgars Rinkevics lett elnök,
  • Gitanas Nauseda litván elnök,
  • Ilie Bolojan ideiglenes román államfő,
  • Karin Keller-Sutter svájci államfő,
  • Petr Fiala cseh miniszterelnök,
  • Fülöp belga király és Matild királyné, mellettük Bart De Wever belga miniszterelnök,
  • VI. Fülöp spanyol király és hitvese, Letícia királyné,
  • José Ramos-Horta, Kelet-Timor elnöke, valamint a délkelet-ázsiai szigetország külügyminisztere, Bendito Freitas.

(A nyitóképen: A Szeretet misszionáriusai katolikus rendház apácái a római szent Péter téren 2025. április 21-én, húsvéthétfőn, amelynek reggelén elhunyt a 88 éves Ferenc pápa a vatikáni otthonában, a Szent Márta-házban.)

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×