Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Pexels.com

Párizsban akarta felrobbantani magát egy fiatal

Vádat emeltek két férfi ellen Párizsban terrorista bűncselekményre irányuló összeesküvés és robbanóanyag birtoklása miatt, és előzetes letartóztatásba helyezték őket – közölte a francia országos terrorelhárítási ügyészség.

Egy harmadik férfi ellen terrorista bűncselekmény bejelentésének elmulasztása miatt emeltek vádat vasárnap este, és bírósági felügyelet alá helyezték ugyanezen forrás szerint.

A hatóságok tájékoztatása szerint mindannyian nagykorúak, francia állampolgárok.

A France 2 francia köztévé ügyészséget idéző értesülése szerint a fő gyanúsított Morad M. egy 19 éves, az északi Dunkerque-ben élő munkanélküli, akit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt már ismert a rendőrség. Az otthonában tartott házkutatás során a nyomozók egy házilag készített robbanómellényt, valamint az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek írt hűségesküt találtak. A gyanúsított azt internetről próbálta megtudni, hogyan kell egy robbanómellényt összeállítani, s azt tervezte, hogy egy nyilvános helyen felrobbantja magát.

A másik két őrizetbe vett a tájékoztatás szerint közel állt hozzá. Egyiküket, aki 21 éves, azzal gyanúsítják, hogy ő adott neki egy fegyverutánzatot, amivel eldicsekedett a közösségi oldalakon.

Franciaországban továbbra is legmagasabb szintű a terrorkészültség, a hatóságok tavaly kilenc merényletet hiúsítottak meg.

Március közepén egy 17 éves fiút vettek őrizetbe azzal a váddal, hogy erőszakos támadást tervezett a ramadán muszlim böjti hónap alatt.

Február 26-án Bruno Retailleau belügyminiszter tájékoztatása szerint egy „skizofrén” profilú algériai férfit szintén terrorista gyilkossággal vádoltak meg és helyeztek előzetes letartóztatásba, miután a kelet-franciaországi Mulhouse-ban megölt egy járókelőt és megsebesített hat másik embert.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×