Infostart.hu
eur:
378.67
usd:
321.61
bux:
125090.11
2026. február 24. kedd Mátyás
temető gyász angyal szobor
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt a legidősebb magyar jezsuita szerzetes

Meghalt Őrsy László kánonjogász-professzor. A Magyarországra 1990 után rendszeresen visszalátogató szerzetes százhárom éves volt.

Egy New York közelében fekvő idősotthonban, április 3-án elhunyt a legidősebb magyar jezsuita szerzetes, Őrsy László kánonjogász-professzor – írja a 24.hu a Magyar Kurír-ra hivatkozva.

A II. Vatikáni Zsinatból tanácsadóként részt vállaló, a New York-i Fordham és a washingtoni Georgetown Egyetem katedráin is megforduló férfi kilencvenhét évesen hagyta el az egyetemi életet, az elmúlt harmincöt évben pedig Magyarországon is rendszeresen megfordult – teszi hozzá a lap.

A Fejér megyei Pusztaegresen, 1921. július 30-án született Őrsy a székesfehérvári ciszterci gimnázium elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult jogot, majd 1943-ban a Jézus Társaságának tagja lett. A zugligeti Manrézában novíciussá vált férfi Szegeden a második világháború végén filozófiát tanult, 1946-ban azonban elhagyta az országot.

Életét Rómában folytatta, ahol előbb filozófiai licenciátust szerzett (1948), majd teológiai tanulmányokat folytatott. Ezt végül a belgiumi Leuvenben fejezte be (1952). Az időközben pappá szentelt Őrsy a walesi Saint Asaphban fejezte be a jezsuita szerzetesek képzésének utolsó lépcsőjét jelentő terciát (1953), majd rövid londoni szolgálat után a Pápai Gergely Egyetemen kánonjogi doktorrá (1957) vált.

Az Oxfordban civil jogi mesterfokozatot szerző (1960) szerzetes 1961-1966 között a Gergely Egyetemen tanított kánonjogot, közben pedig az Angol Kollégiumot erősítette, illetve a Rhodesiában (ma Zimbabwe) szolgáló Francis William Markall érsek tanácsadójaként vett részt a második vatikáni zsinaton.

Őrsy 1967-ben az Egyesült Államokba távozott, aohl előbb a washingtoni Katolikus Egyetemen (1967-1968), majd a Fordhamen (1968-1973), végül pedig a Georgetown-on (1974-1993) tanított kánonjogot. Utóbbi intézményt a következő huszönöt évben is rendszeresen látogatta: professor emeritusként ugyanis ott, valamint a világ számos felsőoktatási intézményében tartott kurzusokat.

Címlapról ajánljuk
Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×