Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels.com

Körvonalazódik a második orosz–amerikai találkozó

Két héten belül tervezik az Egyesült Államok és Oroszország képviselőinek újabb egyeztetését – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szombaton a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek adott interjújában.

A diplomata elmondta, hogy a találkozót "egy harmadik országban rendezik majd", a pontos helyszínről azonban még zajlanak az egyeztetések.

"Jelenleg két párhuzamos, ám politikailag természetesen bizonyos fokig egymásba kapcsolódó út áll előttünk: az egyik az ukrajnai kérdés, a másik a kétoldalú kapcsolatok ügye" – jelentette ki Rjabkov.

Mint mondta, a stratégiai stabilitásról és a fegyverzetellenőrzésről akkor lehet párbeszéd, ha "jól látható elmozdulást látunk egy jobb amerikai politikai irányába".

Hozzátette, hogy Washington és Moszkva akár a Közel-Keletről is tárgyalhatna.

Az orosz és az amerikai delegáció – Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter vezetésével – első alkalommal kedden találkozott Rijádban. Az volt az első ilyen szintű és formátumú egyeztetés a felek között az Ukrajna elleni orosz hadműveletek 2022. február 24-i kezdete óta.

A Kreml a héten azt közölte, hogy a Vlagyimir Putyin orosz államfő és Donald Trump amerikai elnök közötti személyes találkozó akár már ebben a hónapban is lehetséges. Korábban mindkét vezető jelezte készségét a találkozóra.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×