Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Az újvidéki vasútállomás előtetejének leszakadása miatt tüntetnek a kormány ellen a belgrádi alkotmánybíróság előtt 2025. január 12-én. A 2024. november 1-jén történt szerencsétlenségben 15 ember életét vesztette.
Nyitókép: MTI/AP/Darko Vojinovic

Váratlan helyről kaptak támogatást a tüntető szerb diákok

Hétfőtől harminc napra beszüntetik a munkát a szerbiai ügyvédek - erről döntött a szerbiai ügyvédi kamara vasárnap.

Az ügyvédek az egy hónapos sztrájkkal csatlakoznak a november óta tiltakozó egyetemisták követeléseihez, de tiltakoznak amiatt is, hogy a véleményük szerint Szerbiában veszélybe került a jogállamiság és az ügyvédek önállósága.

A szerbiai egyetemi hallgatók szombat 15 órától három órára lezárták Újvidék mindhárom hídját, majd a Bácskát a Szerémséggel összekötő Szabadság-hidat 24 órás zárlat alá helyezték. Utóbbin még mindig nem oldották fel a blokádot, mert a 24 óra leteltét követően megszavazták, hogy legalább még három órára zárva tartják a hidat, illetve annak a lehetőségét sem zárták ki, hogy mindaddig nem mozdulnak, amíg a követeléseik nem teljesülnek maradéktalanul.

A közlekedés akadályozásával tüntetnek a diákok és a hozzájuk csatlakozó civilek azért, mert indoklásuk szerint a november elsejei - 15 áldozatot követelő - újvidéki vasúti pályaudvaron történt tragédia felelőseit még mindig nem kutatták fel és vonták felelősségre. A tiltakozók korábban 15 percre zártak le forgalmas útkereszteződéseket, hétfőn pedig 24 órára blokkolták Belgrád legforgalmasabb csomópontját.

A tiltakozókhoz motorosok és traktorokkal érkező mezőgazdasági termelők is csatlakoztak.

Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején szakadt le, az illetékes szervek pedig - noha 13 ember ellen vádat emeltek - azóta sem vontak senkit felelősségre. Ezért civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők kezdtek tiltakozásba. A követelések között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során, továbbá szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat, és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan hozzák nyilvánosságra a felújítási munkálatok dokumentumait, eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak, Aleksandar Vucic köztársasági elnök közbenjárására szabadon engedték a korábban elfogott diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért nincs szükség további tiltakozásokra. A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérés, a velük szimpatizáló építésügyi szakemberek például úgy vélik, hogy még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, és a munka idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic lemondása a tragédia után azonnal felmerült, ám ezt csak kedden tették meg a politikusok.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök reményének adott hangot, hogy hamarosan új kormány alakulhat, és nem kell előrehozott választást kiírni. Hozzátette azonban, hogy az ellenzék egy része átmeneti kormányt szeretne létrehozni, amelyben azok is szerephez jutnának, akiknek a szerbiai állampolgárok nem szavaztak bizalmat, ezt azonban államfőként nem engedheti meg, így erre bizonyosan nem kerül sor.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×