Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.68
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az észak-koreai kormány felvétele egy új típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta fellövéséről egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen 2025. január 6-án, Antony Blinken amerikai külügyminiszter szöuli látogatása idején. A rakéta 1100 kilométert tett meg kelet felé, majd a Koreai-félsziget és Japán között a tengerbe csapódott.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Veszélyes háborús kísérletet hajtott végre Észak-Korea

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság tengerfelszíni stratégiai cirkálórakéta-kísérletet hajtott végre, hogy megerősítse védelmi képességeit az Egyesült Államok és Dél-Korea legutóbbi katonai provokációi közepette - jelentette a hivatalos Koreai Központi Hírügynökség.

A próbaindítás során a stratégiai cirkálórakéták pontosan eltalálták az előre meghatározott célpontokat, végighaladva az 1500 kilométer hosszú elliptikus és nyolcas alakú kijelölt repülési pályán, és nem voltak negatív hatással a szomszédos országok biztonságára - áll a jelentésben.

A legújabb katonai lépés a jelentés szerint része az ország védelmi képességeinek kiépítésére irányuló terveknek, hogy a változó regionális biztonsági körülményeknek megfelelően növeljék a potenciális ellenséggel szembeni stratégiai képességek hatékonyságát.

Az ország "mindig felelősségteljes módon, határozott erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy a jövőben még erősebben fejlett katonai erőre támaszkodva teljesítse fontos küldetését és kötelességét a tartós béke és stabilitás védelmében" - idézte a közlemény Kim Dzsongünt, a Koreai Munkáspárt főtitkárát és a KNDK Állami Ügyek Bizottságának elnökét, aki felügyelte a szombati fegyvertesztet.

A KNDK külügyminisztériuma vasárnap közleményben ítélte el az Egyesült Államokat és Dél-Koreát a legutóbbi katonai provokációk miatt, és megerősítette az Egyesült Államokkal szembeni keményvonalas álláspontját.

A minisztérium közleményében "súlyos provokációknak" nevezte közleményében az Egyesült Államok és Dél-Korea hónap elején tartott közös légi hadgyakorlatát és lőgyakorlatát, valamint az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán stratégiai bombázók részvételével tartott háromoldalú légi hadgyakorlatát, amelyek "veszélyt jelentő változót adtak a Koreai-félsziget és a régió instabil biztonsági környezetéhez".

"A KNDK külügyminisztériuma szoros figyelemmel kíséri az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság katonai provokációit, amelyek fokozzák a feszültséget a Koreai-félszigeten, és komolyan figyelmezteti őket, hogy az ilyen lépések ellenlépéseket vonnak maguk után" - fogalmaz a közlemény.

Fotónk egy korábbi kísérletet mutat.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×