Infostart.hu
eur:
381.2
usd:
322.82
bux:
128241.61
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
A felkelés győzelmét ünneplő emberek az új nemzeti zászlóval a pénteki ima után a damaszkuszi Ommajád téren 2024. december 13-án, öt nappal az után, hogy a felkelők megdöntötték Bassár el-Aszad szíriai elnök uralmát.MTI/AP/Leo Correa
Nyitókép: Leo Correa

Bejelentést tett a lázadóvezér Szíria jövőjéről

Szíria de facto új vezetője, Ahmed es-Saraa, a Bassár el-Aszad elnököt megdöntő iszlamista vezetésű lázadószövetség parancsoka kijelentette, hogy körülbelül három évig tart a háború dúlta ország új alkotmányának kidolgozása – jelentette vasárnap az al-Arabíja rijádi székhelyű pánarab hírtelevízió.

A lázadóvezér – a háborúban használt nevén Abu Mohammed al-Dzsoláni – a televíziónak adott interjúban hozzátette, hogy a szíriai választások megszervezése négy évet vesz igénybe.

„Minden értelmes választáshoz átfogó népszámlálást kell tartani”, hogy megállapíthassák a szavazásra jogosultak számát az országban.

Saraa kezdetben az an-Núszra frontot, az-al-Kaida terrorhálózat szíriai szárnyát vezette, majd szakított a fronttal és megalapította a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű iszlamista csoportot, amely december 8-án villámoffenzíva után megdöntötte Aszad elnök uralmát.

Az al-Arabíja jelentése szerint Saraa közölte, hogy feloszlatják a HTS-t és konferencia összehívását jelentette be a szíriai nemzeti párbeszéd beindításához.

Saraa Aszad elűzése óta mérsékelt képet kíván magáról mutatni, és kapcsolatba szeretne kerülni a világ többi részével.

„Szíria nem lesz zavar forrása senki számára” – ígérte az al-Arabíjának adott interjúban.

Az új vezető reményét fejezte ki, hogy a jövő hónapban hivatalba lépő Donald Trump amerikai elnök kormányzata visszavonja az Aszad vezette Szíria ellen elrendelt szankciókat.

Az új vezetők által felállított átmeneti kormány folytatja az atrocitásokkal gyanúsított Aszad-hívek utáni nyomozást.

Anasz Hattab, a hírszerzés újonnan kinevezett főnöke közölte, hogy a biztonsági hivatalokat feloszlatják, és újakat állítanak fel – jelentette szombaton a SANA szíriai állami hírügynökség.

Az átmeneti kormány biztonsági erői a múlt héten mintegy háromszáz gyanúsítottat vettek őrizetbe Szíria különböző részeiben, így Homsz, Hama, Tartúsz, Latakia és Deir-Ezzór tartományban, továbbá Damaszkuszban. Fegyvereket és lőszert is lefoglaltak.

Az előállítottak között sok szíriai bebörtönzésében és megkínzásában részt vett volt rendőrök, katonatisztek, biztonságiak és informátorok vannak, továbbá olyan személyek, akik az Aszad-rezsim védelmét élvezve visszaéléseket követtek el - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns megfigyelő szervezet.

Az OSDH szerint Libanon szombaton mintegy hetven szíriait – közöttük – katonatiszteket – adott át a szíriai hatóságoknak a két ország határán fekvő egyik határátkelőnél.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Áttört a frontvonal Szuminál, megváltozott az oroszok taktikája – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Áttört a frontvonal Szuminál, megváltozott az oroszok taktikája – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az orosz MK.ru oldal beszámolója szerint újabb területen szakadt át a frontvonal Ukrajnában. Az orosz alakulatok Szumiban hajtottak végre támadást, a helyzet egyelőre redkívül instabil. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az oroszok látványosan megváltoztatták a taktikájukat Ukrajnában, immár nem az energetikai létesítmények jelentik az elsődleges célpontot – számolt be az RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×