Infostart.hu
eur:
378.58
usd:
321.49
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
A felkelés győzelmét ünneplő emberek az új nemzeti zászlóval a pénteki ima után a damaszkuszi Ommajád téren 2024. december 13-án, öt nappal az után, hogy a felkelők megdöntötték Bassár el-Aszad szíriai elnök uralmát.MTI/AP/Leo Correa
Nyitókép: Leo Correa

Meglepő bejelentést tett az Aszad-rezsimet megdöntő felkelőcsoport

A Szíriában hatalomra került koalíciót vezető Hajat Tahrír as-Sám (HTS) radikális felkelőcsoport katonai vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva kedden közölte, hogy „a következő szakasz” a fegyveres csoportok feloszlatása lesz, kezdve a sajátjával, hogy egy közös katonai intézmény részei legyenek.

„Minden államban a katonai egységeket a katonai intézménybe kell integrálni” – mondta Murhaf Abu Kaszra, mozgalmi nevén Abu Haszan al-Hamoui a Latakiában adott interjúban. Hozzátette, hogy a HTS kezdeményezi elsőként a feloszlatást „az ország általános érdekében”.

A radikális iszlamista HTS vezette szövetség december 8-án került hatalomra egy villámoffenzíva eredményeképpen, amelynek során az ellenőrzése alá vonta Damaszkuszt és az ország nagy részét.

A katonai vezető kijelentette, hogy az új hatalom az ország északi részén található, fél-autonóm közigazgatás által irányított kurd területekre is ki kívánja terjeszteni a fennhatóságát. „A kurd nép a szíriai nép része (…). Szíriát nem osztjuk fel és nem lesznek szövetségi részek” – szögezte le Murhaf Abu Kaszra.

Hozzátette, hogy a jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) által ellenőrzött régiókat is integrálják az ország új közigazgatásába. Az SDF ernyőszervezet, amelynek a fő ereje a kurd Népvédelmi Erők, az Egyesült Államok támogatja.

A HTS katonai vezetője egyben kérte az izraeli légicsapások és betörések leállítását, amely intenzívebbé váltak Bassár el-Aszad bukásával.

A HTS katonai vezetője egyszersmind felszólította a Nyugatot, hogy törölje a HTS-t és vezetőjét, Abu Mohammad al-Dzsolánit – valódi nevén Ahmad es-Saret – a terrorszervezetek listájáról. A HTS-t az ENSZ, az Egyesült Államok és egyes európai országok terrorszervezetként tartják számon.

Ennek ellenére több küldöttség járt egymás után Damaszkuszban, hogy találkozzon az új szíriai vezetéssel, amely igyekszik meggyőzni tárgyalópartnereit, hogy képesek pacifikálni a polgárháború tizenhárom éve alatt megosztottá vált és lerombolt Szíriát.

Legutóbb német diplomaták utaztak Szíriába Tobias Tunkellel, Berlin közel-keleti megbízottjával az élükön, hogy az új átmeneti kormánnyal tárgyaljanak. A német küldöttség találkozott a Bassár el-Aszad elnököt a múlt héten megdöntő HTS képviselőivel. A német külügyminisztérium berlini közleménye szerint a tárgyaláson a politikai átmenet folyamatáról és a békés szíriai fejlődés érdekében a kisebbségek és a nők jogainak védelméről volt szó.

Mazlum Abdi, az SDF vezetője kedden demilitarizált övezet létrehozását javasolta az észak-szíriai Kobanéban, ahol harcok folynak a Törökország által támogatott milíciákkal.

„Megerősítve az elkötelezettségünket a teljes tűzszünet elérésére Szíria egészében, bejelentjük a szándékunkat, hogy demilitarizált övezetet hozzunk létre Kobanéban, biztonsági erők amerikai jelenlét mellett történő felvonultatásával” – írta Abdi az X közösségi portálon.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×