Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Loy Yang Coal
Nyitókép: John W Banagan/Getty Images

Nagy pofont kapott Németország energiapolitikája

Veszélybe került a német terv, hogy a megszabott 2038-as határidő előtt kivezessék a szénerőműveket, ugyanis a héten a tisztviselők feladták az új gázerőművek építésére vonatkozó terveket. Ez hatással lehet a környező országokra is.

Németország feltehetően lemarad a szénerőművek 2030-ig történő fokozatos kivezetésére irányuló törekvésében, mivel elvetették a gáztüzelésű alternatívák bővítésére vonatkozó tervet - írja a Bloomberg híradása nyomán az Index.

A Scholz-kormány korábban megígérte a szén határidő előtti kivezetését, habár Németország törvényes határideje 2038-ban jár le, ám ezt a tervet a héten komoly csapás érte, ugyanis a tisztviselők feladták az új gázerőművek építésére vonatkozó törvénytervezetet. Az intézkedést nem lehetett megszavazni, miután a német hárompárti koalíció a múlt hónapban összeomlott, ezt a német gazdasági minisztérium közölte.

A gázüzemű erőművek építésével az üvegházhatású gázok kibocsátását akarták csökkenteni, illetve tartalékoz biztosítani a dinamikusan bővülő megújuló energiaforrásoknak.

A fejlesztők bírálták, hogy a kormány lassan halad előre a tervvel, és most úgy néz ki, hogy még tovább kell várniuk. Werner Götz, a TransnetBW GmbH átviteli rendszerüzemeltető vezérigazgatója szerint a jelenlegi helyzet még legalább egy év késedelmet jelent.

Mint írják, ugyan a február 23-i németországi választások előtt népszerűnek bizonyuló pártok többsége elismeri a megújuló energiaforrások kiegészítésére szolgáló tartalék áramtermelő erőművek létesítésének fontosságát, hónapokba telhet, amíg új tervek készülnek és a parlament elfogadja azokat. Emellett Simon Müller, az Agora Energiewende agytröszt németországi igazgatója szerint a késedelem nemcsak a szén-dioxid-kibocsátás növekedéséhez, hanem a villamosenergia-költségek emelkedéséhez is vezet.

Az elvetett terv a szomszédos országokban is érezteti majd hatását. Ezért az iparág képviselői remélik, a gáztüzelésű erőművekre vonatkozó jogszabályok megalkotására az új kormány első 100 napos hivatalban már sort kerít.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×