Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Robert Fico szlovák kormányfő Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2024. január 16-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ukrajnáról társalgott Donald Trump Robert Ficóval

A telefonbeszélgetés legnagyobb részét az Ukrajnában zajló háborús konfliktus értékelése tette ki.

Az amerikai elnökválasztáson győztes Donald Trumppal beszélt telefonon Robert Fico szlovák miniszterelnök, a beszélgetés kiemelt témája az ukrajnai helyzet volt – számolt be a pozsonyi kormányhivatal sajtóközleményében szerdán.

A közlemény szerint Robert Fico gratulált Donald Trumpnak a novemberi választásokon elért győzelméhez, majd az ukrajnai konfliktusról beszélt vele.

„Meggyőződésem, hogy (Donald Trump) személyével kapcsolatban nemcsak Szlovákiában, de egész Európában nagy várakozások vannak az ukrajnai háborús konfliktus összefüggésében” – mondta Robert Fico a közlemény szerint.

A telefonbeszélgetés legnagyobb részét az Ukrajnában zajló háborús konfliktus értékelése tette ki – állapították meg a pozsonyi kormányhivatal által kiadott közleményben, amely szerint Donald Trump aziránt érdeklődött, hogy Robert Fico egy Ukrajnával szomszédos ország miniszterelnökeként hogyan látja a történéseket.

„Nagyon nyíltan megismételtem neki azon álláspontomat, amelyet ebben az összefüggésben már kinyilvánítottam” – idézte Robert Fico szavait a kormányhivatal közleménye.

A szlovák miniszterelnök az elmúlt időszakban tett nyilatkozataiban ismételten a béke megteremtésének szükségességét sürgette az ukrajnai konfliktus vonatkozásában.

A pozsonyi kormányhivatal egy másik szerdai közleményében tudatták, hogy Robert Fico meghívást kapott Vlagyimir Putyin orosz elnöktől a második világháború lezárása és a fasizmus felett aratott győzelem 80. évfordulója alkalmából jövő májusban rendezendő moszkvai ünnepségre. A közlemény szerint Robert Fico örömmel vette és elfogadta a hivatalos meghívást, s részt fog venni a jövőre esedékes moszkvai ceremónián.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×