Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.53
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Pirosra festett tenyerét felemelő tüntető letartóztatásokat követel Belgrádban 2024. november 3-án. Két nappal korábban leszakadt az újvidéki vasútálloms épület felújításra váró részének bejárat feletti előtetője. Az omlás halálos áldozatainak száma tizennégyre emelkedett, harmincan megsérültek.
Nyitókép: MTI/AP/Darko Vojinovic

Politikai következménye van az újvidéki vasúti tragédiának

Több ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt közelmúltbeli súlyos baleset miatt, amelyért a tiltakozók az ország és az intézmények vezetésének nemtörődömségét és korrupcióját tették felelőssé.

Az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része pénteken délelőtt néhány perccel szakadt le, maga alá temetve az épület bejáratánál tartózkodókat. Tizennégy ember meghalt, három súlyosan megsérült, egy férfinak mindkét lábfejét, egy nőnek mindkét lábát, egy másiknak pedig egy karját amputálni kellett.

Az újvidéki főügyészség közölte, szombaton 26, vasárnap pedig további 14 embert hallgattak ki az ügyben, köztük minisztereket, államtitkárokat és vállalatvezetőket.

A meghallgatások azonban a tiltakozók szerint nem elegendőek, meg kell találni azokat, akik valóban felelősek a történtekért. A tüntetők "a vér a ti kezetekhez tapad", "a korrupció öl", és "tartóztassátok le Vucicot" feliratú táblákat magasba tartva, és ugyanezeket a követeléseket skandálva vonultak a kormány épülete elé.

Belgrád, 2024. november 3.
Pirosra festett tenyerüket felemelő tüntetők letartóztatásokat követelnek Belgrádban 2024. november 3-án. Két nappal korábban leszakadt az újvidéki vasútálloms épület felújításra váró részének bejárat feletti előtetője. Az omlás halálos áldozatainak száma tizennégyre emelkedett, harmincan megsérültek.
MTI/AP/Darko Vojinovic
Belgrád, 2024. november 3. Pirosra festett tenyerüket felemelő tüntetők letartóztatásokat követelnek Belgrádban 2024. november 3-án. Két nappal korábban leszakadt az újvidéki vasútálloms épület felújításra váró részének bejárat feletti előtetője. Az omlás halálos áldozatainak száma tizennégyre emelkedett, harmincan megsérültek. MTI/AP/Darko Vojinovic

Radomir Lazovic, az ellenzéki Zöld-Baloldali Front egyik vezetője parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelte, és közölte, hogy véleménye szerint az Újvidéken történt katasztrófáért a kormány a felelős.

Ana Brnabic házelnök a belgrádi Pink televízióban azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy nem tartja elegendőnek a 14 halottat, mert így nem tudja eléggé támadni a kormányt, és ebből a tragédiából is politikai ügyet akar csinál.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, a munkálatok azonban 2024-ben is folytak. Goran Vesic építésügyi miniszter idén júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, és az egész épület használhatóvá vált. Akkor azt is elmondta, hogy a felújítás 16 millió euróba (6,5 milliárd forint) került.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök péntek este a nemzethez intézett és a televízióban is közvetített beszédében az ügy politikai és büntetőjogi felelőseinek megtalálását követelte.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×