Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
310.84
bux:
133168.5
2026. április 28. kedd Valéria
Alex Salmond volt skót miniszterelnök távozik a skóciai Edinburgh bíróságáról 2019. január 24-én. A Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) 64 éves, egykori vezetője ellen 2018-ban ketten is feljelentést tettek szexuális zaklatás vádjával. A feljelentők szerint Salmond 2013-ban, miniszterelnöksége idején zaklatta őket.
Nyitókép: MTI/EPA/Robert Perry

Végső búcsút vettek Alex Salmond néhai skót miniszterelnöktől

Végső búcsút vettek kedden Alex Salmondtól, Skócia első függetlenségpárti miniszterelnökétől, aki október 12-én hunyt el.

Salmondot 69 évesen érte a halál. A politikus Észak-Macedóniában, egy nemzetközi rendezvényen szólalt fel, amikor rosszul lett és nem sokkal később meghalt.

Az orvosi vizsgálat szerint halálát szívroham okozta.

Alex Salmond – aki december 31-én töltötte volna be 70. életévét – 1990 és 2000, majd 2004 és 2014 között állt a Skót Nemzeti Párt (SNP) élén, és 2007-től 2014-ig töltötte be a párt vezetőjeként a skót kormányfői tisztséget.

Az SNP elsődleges politikai programja Skócia függetlenné válása és újbóli csatlakozása az Európai Unióhoz önálló tagországként.

Alex Salmond miniszterelnöki időszakában, 2014 szeptemberében népszavazást tartottak Skócia függetlenné válásáról, de a referendumon az elszakadást ellenzők kerültek 55 százalékos többségbe.

A népszavazás után Salmond távozott az SNP és a skót kormány éléről, később pedig súlyos konfliktusba is keveredett az SNP-vel és közvetlen hivatali utódjával, Nicola Sturgeonnel.

Ennek előzményeként 2018-ban, feljelentések alapján büntetőeljárás indult ellene nemi erőszak kísérlete és más szexuális bűncselekmények vádjával, és 2019 januárjában őrizetbe is vették.

Alex Salmond – aki a vizsgálat bejelentése után kilépett az SNP-ből – kezdettől folyamatosan tagadta a terhére rótt szexuális bűncselekmények elkövetését, és jogi eljárást indított a skót kormány ellen az ügy kezelése miatt.

Keresetei sikerrel jártak, mivel a szexuális bűncselekmények címén indult büntetőeljárásban az összes vádpont alól felmentették, az edinburghi fellebbviteli bíróság pedig kimondta azt is, hogy a Nicola Sturgeon vezette skót kormány hibákat és törvénysértéseket követett el a volt miniszterelnök magatartásának feltárására indított vizsgálat során.

Salmond koporsóját egy magánrepülőgép szállította haza Észak-Macedóniából; az utat a néhai skót kormányfő egy barátja fizette.

A keddi búcsúszertartást Salmond egykori lakóhelyén, az északkelet-skóciai Strichen faluban tartották szűk családi körben. Nem volt jelen John Swinney jelenlegi skót miniszterelnök, az SNP mostani vezetője, szóvivője szerint ugyanis a család kérése az volt, hogy a temetésen ne vegyenek részt hivatalos személyiségek.

Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×