Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Pixabay

Egy újabb terület, amely megszenvedi a párizsi olimpiát

Sok változtatás lép életbe a Szajnán az olimpiai játékokhoz közeledve, ezek érintik a lakóhajókat is. Közben a folyó vízminősége egyáltalán nem javul.

A párizsi olimpia megnyitóját a Szajnán tartják, emellett a tervek szerint több versenyszámot – nyílt vízi úszás és triatlon – is a folyóban rendeznek majd. Emiatt a szervezőknek alaposan át kell gondolniuk, hogy mi történik a játékok idején a franciák életében fontos szerepet betöltő Szajnával.

A hajózást már július 20-tól leállítják, hogy a megnyitó ünnepségre megfelelően felkészülhessenek és megtarthassák 26-án. A megnyitót megelőző napokban teszteket fognak végezni, valamint alapvető helyszíni biztonsági intézkedéseket. Július 20. előtt lesznek változtatások, hogy a szállítást még lehetővé tegyék. Cindy Leoni, a megnyitó lebonyolításáért felelős csapat egyik vezetője elmondta, hogy sok egyeztetést tartanak az iparági szereplőkkel, valamint a párizsi kikötői közösséggel és a lakóhajószövetségekkel, hogy közösen találjanak megoldást a helyzetre.

Összesen 1300 lakóhajóról és lakossági használatra szánt csónakról tudnak, amelyek a Szajna teljes hosszában vannak kikötve. Ezek kis része található Párizsban, ám a helyzetüket így is rendezni kell.

A lakóhajók közül húsznak kell máshol kikötnie, hogy a megnyitó ünnepséghez szükséges berendezéseknek helyet adjanak. A lakóhajók túlnyomó többsége tehát a helyén marad, ez a döntés azért született, mert ezek a lakóhajók a ceremónia részét képezik. Együttműködnek a tulajdonosaikkal annak érdekében, hogy minden a lehető leggördülékenyebben menjen – közölte Cindy Leoni, aki szerint

egyszerre kell garantálni a hajózás biztonságát, és nagyszerű ünnepséget szervezni.

Az általában a Pont d'Iéna és a Pont de Bir-Hackeim közelében állomásozó hajók némelyikének tehát egy időre el kell hagynia a helyét, és a folyón lefelé helyezik el őket. A szervezők már régóta egyeztetnek az érintettekkel, valamint azoknak a hajóknak a tulajdonosaival is, amelyek mellé ideiglenesen kikötnek.

A Szajnát a játékok idején is megnyitják, ahogy a program ezt engedi, erről egy folyamatosan frissülő adatsort tesznek majd közzé. Cindy Leoni hangsúlyozza, hogy a szereplők bevonásával igyekeznek a lehető legkisebbre csökkenteni azt a hatást, amit az olimpia a folyóra gyakorol.

A Szajnával nemcsak a lezárások miatt foglalkoznak sokat az olimpiai előkészületek során, hanem annak tisztasága miatt is. Június 1-je óta a párizsi városháza naponta elemezteti a folyó vizét egy független laboratóriummal, amely nyolc különböző pontról vesz mintát a Szajna párizsi szakaszán, az olimpiai helyszíntől felfelé.

A hónap első hetének eredményei nem tették lehetővé, hogy a francia nyíltvízi úszócsapat a folyóban, vagyis valódi körülmények között edzhessen.

Már tavaly augusztusban is az utolsó pillanatban törölték a párizsi nyíltvízi úszás tesztversenyét, mivel a víz minősége nem érte el az elfogadható normákat. A rossz vízminőség a november óta lehullott csapadékmennyiségnek tudható be, amelynek következtében a Szajna áramlása csaknem ötször gyorsabb, mint az ugyanebben az időszakban szokásos. A túlzottan nagy áramlási sebesség jelentősen korlátozza a tisztítóművek hatékonyságát.

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere megígérte, hogy úszik egyet a folyóban, megnyugtatva a kétkedőket, ám a többszöri halasztás után június 23-ra tervezett csobbanást ismét le kellett mondani – a hivatalos indoklás szerint ezúttal az EP-választás után előrehozott nemzetgyűlési választásokra való készülés miatt.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×