eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Donald Tusk megválasztott kormányfő programbeszédet tart a szejmben 2023. december 12-én. Donald Tuskot, az október 15-i parlamenti választásokon többségbe került koalíció jelöltjét előző nap választotta meg a lengyel parlamenti alsóház (szejm) kormányfőnek.
Nyitókép: MTI/AP/Czarek Sokolowski

A lengyelek orosz szabotázsakciók láncolatáról beszélnek, kilenc gyanúsított is van

Úgy vélik, a gyanúsítottak közvetlenül az orosz titkosszolgálatok utasítására hajtották végre tetteiket. Litvániában is történtek hasonló esetek.

A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt - lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat - gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt - közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő.

Tuskot a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban azon korábbi bejelentéséről kérdezték, hogy a hét folyamán tájékoztatja a közvéleményt a lengyelországi orosz befolyás vizsgálatáról, valamint az ehhez köthető szabotázsakciókról és provokációkról.

A kormányfő megerősítette: kedden ismerteti a lengyelországi orosz és fehérorosz befolyást vizsgáló bizottság létrehozásának tervét.

Ami a diverziós és szabotázsakciók ügyét illeti, az "nagyon komoly", és több európai országot is érint - jelentette ki Tusk. Ebben az összefüggésben Lengyelország mellett Lettországot és Litvániát említette. Svédországból is jöttek jelzések, hogy "furcsa események közül egyesek szintén szabotázs eredménye lehetnek" - tette hozzá.

Közölte: jelenleg kilenc személy van előzetes letartóztatásban, miután meggyanúsították őket, hogy közvetlenül az orosz titkosszolgálatok utasítására részt vettek lengyelországi szabotázsakciókban.

Ukrán, fehérorosz és lengyel állampolgárokról van szó, akiket bántalmazással, gyújtogatással vagy gyújtogatási kísérletekkel gyanúsítottak meg - fejtette ki Tusk. A Lengyelországgal szövetséges országokkal együttműködve a hatóságok például egy wroclawi festékgyártó üzem felgyújtási kísérletét hiúsították meg, amely mögött az orosz hírszerzés állt - mondta.

Litvániában is hasonló esetek történtek, köztük az IKEA cég raktárának felgyújtása - idézte fel Tusk. Hozzáfűzte: a litvániai incidensek kapcsán letartóztatott személyeknek közük lehet más lengyelországi gyújtogatásokhoz is. Azok további helyszíneit azonban a kormányfő a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva nem akarta megnevezni.

Lengyelországban az utóbbi időben több, jelentős károkat okozó tűzeset történt, amelyek ügyében jelenleg nyomozás zajlik.

Május 10-én a dél-lengyelországi Siemianowice Slaskie városban egy hulladéktároló lobbant fel, a tűzoltás nyolc napon át tartott. Május 12-én Varsóban nagyrészt leégett egy vásárcsarnok, ahol elsősorban vietnami és lengyel kiskereskedők béreltek boltokat. Ugyanazon a napon a főváros más helyein is nagyobb tűzeseteket jelentettek. A hatóságok mindezekről közölték: a nyomozás folyamatban van, egyelőre nem állapítható meg, külföldi titkosszolgálatok álltak-e az események hátterében, vagy sem.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×