Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
314.02
bux:
148021
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
A nagykárolyi Kölcsey-szobor. Forrás: Nagykárolyi Református Egyházmegye
Nyitókép: Forrás: Nagykárolyi Református Egyházmegye

Mégsem „bűn” a nagykárolyi Kölcsey-szobor magyar felirata

Alapfokon érvénytelenítette a bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor felirata miatt kirótt bírságot – erősítette meg Kovács Jenő, a partiumi város polgármestere.

A Szatmár megyei kisváros elöljárója elmondta: az alapfokú ítéletet körülbelül egy hete hozta meg a nagyváradi bíróság. A nagykárolyi polgármesteri hivatalt tavaly április végén, két héttel a szoboravató után bírságolta meg a Szatmár megyei művelődési igazgatóság, kifogásolva, hogy az emlékművön csupán magyar felirat szerepel. A területi hatóság tízezer lejes (792 ezer forint) bírságot rótt ki a Szatmár megyei kisváros polgármesteri hivatalára.

Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő nevén kívül a Himnusz harmadik sora - "Nyújts feléje védő kart" - szerepel feliratként az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt. A városvezetés a bíróságon fellebbezte meg a büntetést, hangsúlyozva: jóhiszeműen jártak el, senki érzékenységét nem akarták sérteni. Ezzel egyidőben

a köztéri emlékműveket jóváhagyó országos bizottsághoz fordultak a helyzet tisztázásáért.

Az elöljáró hétfőn az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a fővárosi testület korábban a szobor talapzatát is kifogásolta, de két hónapja újraértékelte véleményét, és csak a kottarészlet román fordítására kérte a polgármesteri hivatalt.

Hozzátette: a polgármesteri hivatal lefordíttatja az ország nyelvére is a Himnusz talapzaton szereplő sorát, így tárgytalanná válik a kifogás és az esetleges fellebbezés. "Én nagyon remélem, ha fellebbeznek is, a fellebbviteli bíróságon sem lesz más döntés, mint most" - fogalmazott az elöljáró. Aláhúzta: ahhoz, hogy a szoborra a román felirat is felkerülhessen, az emlékművet készítő Győrfi Lajos szobrászművész jóváhagyása is kell. Hogy ezt miként fogják megoldani, még nem tudta elárulni, de hangsúlyozta: mindenképp rendezni kívánják a helyzetet.

Kovács Jenő hétfőn Facebook-oldalán is beszámolt a kedvező bírósági döntésről, és a Kölcsey-szobor egy évvel ezelőtti avatására is emlékeztetett, amelyen más városból érkezett román szélsőségesek megkísérelték megzavarni a Novák Katalin volt köztársasági elnök jelenlétében megtartott ünnepséget.

"Nagykárolynak a továbbiakban is meg kell őriznie multikulturális és többnemzetiségű jellegét.

Ez az a város, ahol románok, magyarok, svábok, romák és más nemzetiségű emberek békében élnek együtt" - húzta alá közösségi oldalán az ötödik mandátumát töltő, leköszönni készülő elöljáró. A polgármester a műemlékvédelmi hatóság tavalyi bírságolását követően az MTI-nek azt mondta, hogy a feliratra nem kértek külön engedélyt az illetékes romániai hatóságtól, mivel az emlékművet készítő Győrfi Lajos magyarországi szobrászművész úgy tudta, hogy eredeti kéziratból vett idézet esetén nem szükséges fordítás.

Kölcsey Ferenc egészalakos, a költőt széken ülve ábrázoló szobra Nagykároly központjában, a polgármesteri hivatal előtt áll. A legutóbbi romániai népszámlálás adatai szerint a Szatmár megyei kisváros csaknem 19 ezer lakosából 8714 vallotta magát magyar nemzetiségűnek.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×