Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
316.04
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pixabay

Nem engedi a szlovén parlament az eutanáziát

A szlovén parlament nem szavazta meg az eutanáziáról szóló törvényjavaslatot, mindössze kilenc képviselő támogatta azt a 90 fős nemzetgyűlésben. A legnagyobb kormánypárt, a Szabadság Mozgalom népszavazás kiírását javasolja a kérdésben.

A szlovén közszolgálati televízió közlése szerint a két kisebbik kormánypártnak, a Szociáldemokratáknak (SD) mindössze négy képviselője, a Baloldalnak (Levica) pedig mind az öt képviselője a jogszabálytervezet mellett szavazott.

A halálba segítés legalizálásáról szóló törvénytervezetet az Ezüstszál a méltóságteljes öregkorért nevű egyesület kezdeményezte, hogy segítsen az olyan betegeknek, akik képesek saját magukról dönteni, de elviselhetetlen fájdalmaktól szenvednek, és nincs reményük arra, hogy állapotuk javuljon.

Tereza Novak, a Szabadság Mozgalom képviselője elmondta: a törvényjavaslat megnyugvást adhat a betegeknek (.), hogy életük méltósággal fejeződik be.

"A cél az, hogy az embereknek reményt adjunk arra: saját feltételeik szerint, túlzott szenvedés nélkül távozhatnak ebből a világból" - mondta Novak, aki szerint az élet szentségéhez hozzátartozik a méltóságteljes halál is.

Hozzátette viszont, hogy ehhez "minden szükséges véleményt" be kell szerezni, és "alapos vitát kell folytatni a kérdésről", mielőtt a végső döntés megszületik. Az utolsó szót az állampolgároknak kell kimondaniuk, ezért népszavazást kezdeményeznek a kérdésben.

Alenka Jeraj, az ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) képviselője hangsúlyozta: pártja határozottan ellenzi a törvényjavaslatot, mert az "az élet helyett a halál kultúráját támogatja".

Megjegyezte: minden orvosszervezet az eutanázia ellen van, mert az emberi élet sérthetetlen, amint azt számos nemzetközi jogszabály is kimondja. Úgy vélte: egy élet befejezését nem szabad a közegészségügyi alapból finanszírozni, mert az nem számít gyógyításnak.

"Az államnak javítania kell a palliatív ellátáson, gondoskodnunk kell az emberekről, és enyhíteni a szenvedésüket, nem pedig megölni őket" - húzta alá.

Az eutanázia ellen érvelt Iva Dimic, az ellenzéki Új Szlovénia (NSi) képviselője is, aki szerint "az orvostudomány a gyógyításért és az életért van, nem pedig a halálért".

Soniboj Knezak, az SD képviselője elmondta: a képviselőcsoport minden tagja maga dönthette el, hogy támogatja-e a törvényjavaslatot, viszont megjegyezte: valójában minden állampolgárnak döntenie kellene róla.

Natasa Sukic, a Baloldal képviselője közölte: pártja egyhangúlag támogatta a törvényjavaslatot. "Az egyén tudja a legjobban, mi a méltóságteljes halál", és az önkéntes eutanáziát csak a halálos betegek és az elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedők számára engedélyeznék - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×