Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára beszél a párt központi bizottság ülésének harmadik napján Phenjanban 2021. június 17-én.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

Ha eddig nem tudta volna, hogy Észak-Koreának parlamentje van - Erről döntött most

Észak-Korea parlamentje, a Legfelsőbb Népi Gyűlés szerdán megszavazta a Dél-Koreával kötött gazdasági együttműködési megállapodások felmondását - közölte csütörtökön a kommunista állam hírügynöksége.

A KCNA beszámolója szerint a testület, amely a Koreai Munkapárt által meghatározott politikai irányvonalat hajtja végre, egyben megszavazta a Dél-Koreával fenntartott gazdasági kapcsolatokat szabályzó törvények eltörlését is, ideértve a Kumgang-hegyen dél-koreaiak által épített turisztikai projektre vonatkozó különleges jogszabályokat.

Ez utóbbi üdülőhely a két Korea gazdasági együttműködésének szimbóluma volt a 2000-es évek elején, amikor még közelebbi volt a viszony Phenjan és Szöul között. Csaknem kétmillió dél-koreai turista fordult meg ott. A projektet 2008-ban függesztették fel, amikor egy lezárt területre tévedt dél-koreai turistát agyonlőttek észak-koreai őrök.

Phenjan és Szöul között egyre feszültebb a viszony. Dél-Korea tavaly részlegesen felfüggesztette az Észak-Koreával 2018-ban kötött katonai egyezményt, miután Phenjan bejelentette, hogy sikeresen Föld körüli pályára állította első kémműholdját.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×