Infostart.hu
eur:
377.59
usd:
319.87
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Száz méter hosszú román zászlót bontanak ki a bukaresti Egyetem téren a nemzeti himnusz napjának alkalmából 2019. július 29-én.
Nyitókép: MTI/AP/Vadim Ghirda

Annyira nem ismerik a himnusz szövegét, hogy szórólapokon fogják osztani Romániában

Romániában minden olyan rendezvényen, ahol eléneklik a himnuszt, az ünnepségek szervezőinek kell majd gondoskodniuk arról, hogy a résztvevők helyesen énekeljék annak szövegét. Az erről szóló törvénymódosítást szerdán fogadta el a bukaresti képviselőház.

Romániában 1989 decemberében vált a kommunista önkényuralmat elsöprő forradalom, majd az ország himnuszává Andei Muresan erdélyi forradalmár költő 1848-ban írt "Desteapta-te romane!" (Ébredj, román!) kezdetű, Anton Pann zeneszerző által megzenésített verse. A román nemzeti jelképek használatát szabályozó, 1994-ben elfogadott törvény melléklete szerint a 11 versszakból álló himnusznak a rövidített (az első három és az utolsó szakaszra korlátozott) változata is használható a hivatalos ünnepeken, nemzetközi diplomáciai eseményeken, a román válogatott részvételével zajló nemzetközi sportrendezvényeken, katonai szertartásokon, parlamenti ülésszakok elején, illetve az iskolákban.

A mostani törvénymódosítást kezdeményező szociáldemokrata politikusok szerint azonban sokszor a himnusz rövidített változatának eléneklése is gondot okoz, a résztvevők "olykor egyáltalán nem vagy csak hozzávetőlegesen" tudják a himnusz szövegét.

Az indoklás szerint a jogszabály azt célozza, hogy minél többen tanulják meg a himnuszt, "érvényt szerezve ezáltal annak az alkotmányos rendelkezésnek, amely nemzeti jelképpé nyilvánítja az ország himnuszát".

Megoldásképpen a törvénymódosítás előírja, hogy a rendezvényszervezők a belépőjegyekhez, illetve meghívókhoz csatolt nyomtatott szórólapokon vagy kivetítőkön tegyék hozzáférhetővé a himnusz rövidített (négy versszakos) változatának szövegét. Ennek elmulasztása kihágásnak minősül, amiért 2500-5000 lejes (195 ezer és 390 ezer forint közötti) bírság szabható ki.

A román parlament rövid időn belül immár másodszor módosította a nemzeti jelképekről szóló törvényt. Klaus Iohannis államfő egy hónapja hirdette ki azt a jogszabályt, amely szerint az állampolgárok kötelesek tiszteletet tanúsítani Románia nemzeti zászlaja és himnusza iránt, és semmilyen módon nem sérthetik meg ezeket. A törvény megszegését 10 000 és 20 000 lej közötti bírsággal büntetheti a rendőrség vagy a csendőrség.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×