Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Drónok. Forrás: Getty Images
Nyitókép: Anton Petrus/Getty Images

Halálos dróntámadás ért egy kurdok ellenőrizte amerikai bázist

Dróntámadás ért a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban egy kurdok ellenőrizte amerikai támaszpontot, hét fegyveres meghalt, körülbelül húszan megsebesültek - jelentette be hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

A Szíriai Demokratikus Erők nevű, kurd vezetésű ernyőszervezet sajtóközleményben megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy a támadás célpontja az egyik kiképzőközpontjuk volt az al-Omár olajmezőnél. Kiemelték, hogy a támadást a tartomány Damaszkusz által ellenőrzött térségéből indították.

A támadás elkövetőjeként az Irán-barát Iraki Iszlám Ellenállás nevű síita milíciaszövetség Telegram-üzenetben jelentkezett.

A nagy-britanniai székhelyű OSDH vezetője, Rámi Abdel-Rahmán elmondta, az Irán által támogatott csoportok először intéztek támadást amerikai bázis ellen azt követően, hogy az amerikai erők szombatra virradóra több, összesen mintegy 45 halottal járó légicsapást intéztek Teheránnal szövetséges milíciák iraki és iráni támaszpontjai ellen.

Az amerikai légicsapás-sorozat annak megtorlása volt, hogy a múlt hét végén Jordánia északkeleti részén, a szíriai határ közelében egy előretolt katonai támaszpontot dróntámadás ért, és ebben három amerikai katona meghalt, valamint több mint 40 megsebesült. A jordániai incidens az amerikai erők ellen sorozatossá vált közel-keleti támadások közül az első olyan volt, amely amerikai katonák halálát okozta.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×