Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
A Babuskinszkij kerületi bíróság által közreadott képen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus meghallgatáson vesz részt a bíróság moszkvai tárgyalótermében az ellene rágalmazás vádjával indított perben 2021. február 12-én. Navalnij „lakájoknak”, „árulóknak” és az „ország szégyenének” nevezett egy második világháborús orosz veteránt és másokat, akik szerepeltek egy, az előző évi alkotmánymódosítás mellett agitáló reklámfilmben.
Nyitókép: MTI/EPA/Babuskinszkij kerületi bíróság

Úgy tudni, nyoma veszett a legismertebb orosz ellenzékinek

Alekszej Navalnij hollétéről napok óta semmit sem tudni - közölték a volt ellenzéki politikus munkatársai.

Alekszej Navalnij eltűnt - adta hírül az X-en posztoló NEXTA. A pontos értesüléseiről ismert portál szerint az orosz ellenzéki vezető már nem szerepel annak a kényszermunka telepnek a nyilvántartásában, ahol büntetését töltötte. Az ügyvédje azt is közölte, hogy jelenleg nem tudni, hol és milyen állapotban van Navalnij.

A Reuters hírügynökség pénteken arról számolt be, hogy az ellenzéki politikus ügyvédje hiába várt egész nap a munkatábor kapujában, nem engedték be Navalnijhoz, és védence azon a videómeghallgatáson sem jelent meg, amelyet az ügyészség rendelt el.

Az orosz ellenzéki politikust több különböző büntetőperben, összesen több mint harminc évnyi kényszermunkára ítélték. Ő maga azt nyilatkozta, hogy valójában azért büntették meg, mert szót emelt Vlagyimir Putyin elnök és rendszerének korruptsága miatt. Alekszej Navalnij a fogva tartása elleni tiltakozásul már többször is éhségsztrájkba kezdett. Ügyvédje szerint félő, hogy az ellenzéki politikus egészsége nagyon leromlott és Navalnij élete komoly veszélyben forog.

Még letartóztatása előtt, 2020-ban, egy oroszországi belföldi repülőjáraton rosszul lett és egy külföldi magánklinikán azt állapították meg az orvosok, hogy Navalnijt nagy valószínűséggel megmérgezhették. A Kreml hivatalosan cáfolta, hogy az orosz vezetésnek köze lenne a merénylethez.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×