Infostart.hu
eur:
366.73
usd:
316.35
bux:
148567.82
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Nyitókép: Unsplash.com

Jön a korlátozott jogosítvány

Olaszországban egy súlyos baleset után döntöttek a jelentős szigorítás mellett.

Hónapokon belül hatályba léphet Olaszországban az a jogszabály, amely korlátozza, hogy a három évnél frissebb jogosítvánnyal rendelkezők milyen teljesítményű autókat vezethetnek. A tervezet szerint a kezdő vezetők a jövőben nem ülhetnek nagy teljesítményű személygépkocsiba – írja a vezess.hu.

A szabályok szerint a 95 lóerőt (70 kW) vagy a tonnánként 75 lóerőt (55 kW) meghaladó, belső égésű motorral hajtott autókat nem vezethetik majd a kezdők, de a tilalom kiterjed a hibrid és elektromos hajtású járművekre is, melyek 88 lóerősnél (65 kW) erősebbek.

Ez az olasz kormány egyik reakciója a júniusban Rómában bekövetkezett közúti tragédiára, amikor egy ismert, fiatal youtuber Rómában egy Lamborghinivel a megengedett sebességet jelentősen túllépve kezdett előzésbe, és összeütközött a szemből érkező Smart személygépkocsival. Egy 5 éves kisfiú életét vesztette, 4 éves kishúga, valamint az autót vezető édesanya súlyos sérülést szenvedtek.

Az olasz tervezetben az is benne van, hogy az a fiatalkorú, aki ittasan vagy kábítószeres állapotban közlekedett például kerékpárral, segédmotoros kerékpárral vagy e-rollerrel, 24 éves koráig nem szerezhet gépjármű vezetésére jogosító engedélyt.

Nem egyedülálló, amelyet Olaszországban hamarosan bevezetnek, Ausztráliában 177 lóerőnél erősebb autókat nem vezethetnek friss jogsisok.

Címlapról ajánljuk
„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

A távcső újdonságát ahhoz hasonlította, mint amikor valaki az emberi ragya után már nem csupán a bőr egy apró felületére lát rá, hanem az egész emberre, így teljesen más vizsgálatok is lehetővé válnak, ezek a vizsgálatok pedig le is egyszerűsödnek és olcsóbbakká is válnak, illetve a szép képek nagy mennyiségű elkészítésén keresztül az egész univerzum felmérésében is fontos szerepet kíván vállalni az új távcső.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×