Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
330.2
bux:
116499.51
2026. január 12. hétfő Ernő
Ukrán katonák páncélozott szállítójárművön a kelet-ukrajnai Bahmut térségében húzódó fronton, az orosz erőkkel vívott harcok helyszínén 2023. június 5-én.
Nyitókép: MTI/AP/Irina Ribakova

Resperger István: reménykedhetnek az ukránok, de nagy ára lehet

Ukrajna azt közölte, hogy hadserege három falut szabadított fel a hétvégén az ország délkeleti részén az ellentámadás első győzelmének eredményeként. Resperger István ezredes, egyetemi tanár azt mondta: a nagy harcok később várhatók, az ukránok jelenleg az oroszok fő védővonala felé tartanak.

Resperger István elmondása alapján az orosz–ukrán arcvonalon körülbelül 300-300 ezer katona állhat egymással szemben mindkét oldalon. Az elmúlt napok harcaira kitérve jelezte: az ukránok egy tienegy rohamdandárból kialakított stratégiai egységgel közelítették meg a déli, zaporozsjei területeken található orosz fővédvonalat, ahol sikerült visszafoglalniuk kisebb területeket, igaz, ennek során számos nyugati technikát vesztettek.

Nagyobb gond viszont, hogy a csapatok biztosításához nem állnak jól tüzérségből és légvédelemből – tette hozzá a a professzor, aki szerint

az ukránok most valójában két-három dandárral próbálják felmérni az oroszok kommunikációs rendszerét, az összeköttetését és a reakcióját. „Ez lehet egyfajta elterelés a zaporozsjei irányban.”

A szakértő szerint a nagyobb ukrán erőnek a bevetésére akkor kerülhet sor, amikor a harcérintkezés vonala elér az oroszok fő védővonalához, amit 10-20 kilométeres mélységben építettek ki. Összességében úgy értékelte a helyzetet, hogy az ukránok harci morálja megfelelő, a technikai eszközök adottak, így nincs más háta, mint megpróbálni betörni, majd áttörni az orosz védvonalat, harcolni a mélységben, végül elfoglalni Melitopol városát.

Ami az oroszokat illeti, Resperger István tájékoztatása szerint – a dél-ukrajnai Noha Kahovkában található gát felrobbantása után – a létszámot most próbálják a herszoni területekről átcsoportosítani, megerősítve mind a bahmuti, mind a zaporozseci irányt, hogy a későbbiekben mindenképpen ellen tudjanak állni az ukrán offenzívának. Nyilvánvalóan a néhány nyugati technikai eszköz, köztük Leopard 2A6-os és 2A4-es, illetve amerikai Bradley harcjárművek megsemmisítése jó hatással volt az orosz morálra, de

a neheze csak ezután következik

– jegyezte meg a szakértő.

Az ezredes hozzátette: amiben sokat léptek előre az oroszok, az a dróntechnológia – rengeteget gyártanak, de Irántól is szép számmal kaptak, amivel csapásokat tudnak mérni az ukrán célpontokra –, és vélhetően a védelmi kiépítettség terén is jól állnak, ami a későbbiekben mutatkozhat meg igazán. „Az biztos, hogy nagyon nehéz lesz előre haladniuk az ukránoknak, már csak az aknamezők és fel nem robban lövedék miatt a térségben” – fűzte hozzá.

Mindeközben Jevgenyij Prigozsin, a Wagner alapítója arról beszél, hogy a zsoldosai nem szerződnek az orosz védelmi tárcával, ami a jelek szerint az irányítása alá akarja vonni a csoportot. A szakértő Szergej Sojgu védelmi miniszter és a Prigozsin közötti „viszálykodást” továbbra is egy színjátéknak tekinti. Mint mondta, Bahmutnál tisztán látszott, hogy bár Prigozsin nagyon jól megfizetett (~havi 5000 dollár) zsoldosai ugyan jól harcolnak, de az orosz haderő reguláris alakulatai nélkül, harckocsi megerősítés, légvédelem és páncélbetörés, de főleg a tüzérség nélkül soha nem jutottak volna a városnak a közelébe se, ami végül csak nyolc hónap alatt sikerült nekik. Szerinte Prigozsin politikai pályára készül, ezért egész egyszerűen a katonai sikereit politikaira szeretné váltani.

Milyen esélyei vannak az ukrán ellentámadásnak?

Resperger István úgy véli, ha az ukránoknak sikerül felzárkózniuk a fő védvonalhoz, és ott helyi erőfölényt létrehozniuk – ahogy az korábban Harkivnál tették –, akkor az említett tíz-tizenegy dandárral, közel 100 kilométer szélességben, 100-120 kilométer mélységig be tudnak törni. Nyilván nagy kérdés, hogy a védelmi vonalakat, hogy sikerül leküzdeniük, hiszen rengeteg harckocsiárkot, harckocsi akasztót telepítettek az oroszok több sorban – jegyezte meg.

Tehát van esélyük jelentős területeket visszafoglalni, de várhatóan csak jelentős áldozatok árán,

miután egy sík területről van szó, ahol sokkal nehezebb dolguk van a támadóknak. 3-4-5 kilométer a látótávolság, így messziről kiszúrható, ha megindul egy támadás. Amiben az ukránok viszont előnyben vannak, és ami miatt reménykedhetnek a sikerben, az a személyi felszerelés, illetve technika – tette hozzá a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Figyelmeztetnek a meteorológusok: tragikus a helyzet a világ legmagasabb hegységében az időjárás miatt

Figyelmeztetnek a meteorológusok: tragikus a helyzet a világ legmagasabb hegységében az időjárás miatt

Egyre kevesebb hó hullik télen a Himalájára, ezért a hegyvonulat sok helyen jelenleg is kopáran, sziklásan áll, amikor vastag hótakarónak kellene fednie – figyelmeztetnek a meteorológusok. Szerintük az elmúlt öt tél többségében az 1980–2020 közötti átlaghoz képest jóval kevesebb csapadék hullott a világ legmagasabb hegységében. A visszahúzódó gleccserek és a csökkenő hómennyiség destabilizálja a hegyoldalakat, mivel eltűnik az a jég és hó, amely addig összetartotta a kőzetet. Emellett, az alacsony csapadékmennyiség a térség folyóinak vízhozamát is negatívan befolyásolja - írta meg a BBC.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×