Infostart.hu
eur:
376.43
usd:
319.19
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
A szerb elnökség felvétele a fegyveramnesztia keretében leadott arzenálról Smederevo közelében 2023. május 14-én. A szerb kormány annak hatására hirdette meg a május 8-tól egy hónapon át tartó  fegyverbegyűjtést, hogy az elmúlt héten két lőfegyveres ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 17 halálos áldozata és 21 sebesültje volt. Az akció keretében eddig mintegy 13,5 ezer fegyvert adtak át, egyebek mellett pisztolyokat, automata fegyvereket, kézigránátokat és több százezer lőszert.
Nyitókép: Dimitrije Goll

Szakértő: érezhetően más ország lett Szerbia, mint a lövöldözések előtt volt

Közel tízezer illegális lőfegyvert szolgáltattak be a rendőrségnek Szerbiában. A fegyveramnesztiát azután hirdették meg, hogy két hete két ámokfutás is történt az orszában. Németh Ferencet, a Magyar Külügyi Intézet kutatóját kérdeztük.

Németh Ferenc szerint sikeresnek tekinthető a szerb belügyminisztérium által meghirdetett kampány, miután a legfrissebb adatok szerint már 9600-9700 fegyvert szolgáltattak be az erre jogosult hatóságokhoz. A szakember egyetértett azzal, hogy Szerbiában alapvető probléma, hogy a 90-es évekből rengeteg fegyver maradt úgymond a háztartásokban, a május eleji lövöldözéseket azonban nem ebből az időszakból származó, hanem más forrásból beszerzett fegyverekkel követték el.

Remélhetőleg az önkéntes fegyverbeszolgáltatási kampány, ha csak részlegesen is, de ezt is orvosolni fogja

– jegyezte meg a Magyar Külügyi Intézet kutatója.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, Aleksandar Vucic szerb elnök a május 3-i iskolai lövöldözés után javaslatot tett arra, hogy a büntethetőség korhatárát a nemzetközi példák alapján Szerbiában is 14-ről 12 évre csökkentsék.

Ennek társadalmi fogadtatását illetően Németh Ferenc úgy fogalmazott: a múlt héten pár napot Szerbiában töltött, és a saját benyomása az, hogy nem abba a környezetbe tért vissza Belgrádban, mint a lövöldözések előtt. Érthető mód, mindennapos téma lett a tragédia és annak fogadtatása, ami az emberek pszichéjét alapvetően megviselte. A kormány által tervezett, vagy már végre is hajtott intézkedéseket a lakosság – és persze az ellenzék – kritikusan fogadta, mondván, hogy azok csak látszatintézkedések.

Ennek nyomán egy tüntetéshullám is végigvonult Szerbián, próbálva felhívni a figyelmet, hogy a probléma gyökere az, hogy a média, illetve az állami szervek is sokszor erőszakra buzdítanak, és ezen kellene alapvetően változtatni, hogy ne következzen be olyan tragédia, mint ami pár hete megtörtént két ízben is – magyarázta a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Kétéves csúcsot döntött a forint a zlotyval szemben, ami arra utal, hogy a régiós devizákkal szemben is képes erőt mutatni a hazai fizetőeszköz. Szerdán a forintnak – és általában feltörekvő piaci devizáknak – a megnőtt kockázatvállalási kedv is kedvezett, délutánra azonban ennek ellenére azt láthatjuk, hogy gyengül az árfolyam a két fő devizapárban. Közben megérkeztek az USA-ból az adatok a munkanélküli-segély kérelmekről, amik a munkaerőpiac stabilizálódásáról árulkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×