Infostart.hu
eur:
388
usd:
336.4
bux:
122811.9
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik
Caj Jing-ven tajvani elnök sajtótájékoztatót tart Tajpejben 2022. december 27-én, amelyen bejelentette, hogy a kormány négy hónapról ismét egy évre emeli a kötelező katonai szolgálat időtartamát. Az elnök azzal a fenyegetéssel indokolva a döntést, amelyet Kína jelent Tajvan számára.
Nyitókép: MTI/AP/Vu Huj Csong

Tajvan megtriplázta a sorkatonaság idejét a kínai fenyegetés miatt

A tajvani kormány négy hónapról ismét egy évre emeli a kötelező katonai szolgálat időtartamát – jelentette be a sziget elnöke, azzal a fenyegetéssel indokolva a döntést, amelyet „Kína jelent Tajvan számára”.

Caj Jing-ven elmondta: a sorkatonai szolgálat jelenleg érvényben lévő időtartama már nem készíti fel megfelelően a behívottakat a térség „gyorsan változó helyzetére”.

Tajvan békét akar, de meg kell tudni védenie magát – szögezte le az elnök. Az új rendszer 2024-től lép életbe.

Hozzátette azt is, hogy a döntéssel kapcsolatban az Egyesült Államok – amely bár nem ismeri el Tajvant hivatalosan, a sziget legnagyobb fegyverszállítója – „semmiféle nyomást nem gyakorolt” Tajpejre.

Tajvanon a kormány 2018-ban csökkentette a kötelező katonai szolgálat időtartamát egy évről négy hónapra. A döntés egyik indoka az volt, hogy a hosszú katonai szolgálat miatt a gazdasági szektor nem jut elég munkaerőhöz.

A tajvani védelmi tárca hétfőn bejelentette, hogy Kína 24 óra alatt rekordszámú, 71 katonai repülőgépet küldött Tajvan légterébe, és hét kínai hadihajót is észleltek Tajvan közelében.

Peking és Tajpej között azután újult ki a feszültség, hogy Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház akkori elnöke augusztusban, heves kínai tiltakozás ellenére, látogatást tett a szigeten.

Kína saját területeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a kínai kommunisták polgárháborús győzelme, 1949 óta a szigetnek önálló kormánya van.

Címlapról ajánljuk

Izrael szerint megölték az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát

Egy izraeli támadás során megölték Ali Laridzsánit, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát – jelentette be kedden az izraeli védelmi miniszter, Jiszráel Kac. Közben megjelent egy kézzel írt üzenet Laridzsáni X-fiókján.
inforadio
ARÉNA
2026.03.17. kedd, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Rákapcsolt a forint: már 390 alatt az euróval szemben

Rákapcsolt a forint: már 390 alatt az euróval szemben

Gyengüléssel kezdi a napot a forint: kora reggel 340 forintot kell adni egy dollárért, míg az euróért 390 forintot. A hétfő nagy volatilitást hozott a magyar devizában, mindkét nagyobb párral szemben a forint jegyzése 5-5 forintos sávban hullámzott. A kilengések megmaradhatnak a keddi napon is, hiszen a piaci hangulat egyik fő mérője továbbra is az olajár lesz, valamint az iráni háború új fejleményei. A mai napon nem várható nagy adatroham, egyedül az amerikai ADP munkaerőpiaci jelentés tűnik érdekesnek kora délutánról. A forint kilátásairól is szó lesz következő befektetői klubunkon, március 17-én. Még mindig nem késő regisztrálni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×