Infostart.hu
eur:
387
usd:
328.61
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Novák Katalin köztársasági elnök (j) a Beregszászi Református Templomban tartott istentiszteleten 2022. november 27-én. Az államfő mellett Altusz Kristóf, a Sándor-palota diplomáciai igazgatója, Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete és Schanda Tamás, a köztársasági elnök kabinetfőnöke (b-j).
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalin Kárpátalján: még a háború sem képes lerombolni a szeretetet

Itt van velem lélekben 15 millió magyar ember – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kárpátaljai látogatásának első helyszínén, a beregszászi református templomban tartott adventi ünnepi istentiszteleten és kijelentette, hogy kiváltságként éli meg, hogy a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az adventi koszorú első gyertyáját.

A köztársasági elnök együtt imádkozott a beregszászi református gyülekezet tagjaival az advent első vasárnapján tartott ünnepi istentiszteleten, amelyen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hirdetett igét.

Köszöntőjében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy legutóbb márciusban, a háború kitörését követő napokban ugyanebben a templomban hetven református lelkésszel közösen imádkoztak a mielőbbi békéért. Most „lélekben itt van tizenötmillió magyar ember Magyarországról és a Kárpát-medence minden részéről és a diaszpórából” – fogalmazott.

Novák Katalin arról biztosította a jelenlévőket, hogy „együtt vagyunk és együtt leszünk, legyen bármilyen nehéz is az élet Kárpátalján, legyen bármilyen nehéz, kihívásokkal teli magyarnak lenni”.

Az államfő kiemelte, hogy kilenc hónapja tart a háború, amennyi idő alatt egy új emberélet kifejlődik. De látjuk, hogy kilenc hónap alatt rengeteg mindent le lehet rombolni, tönkre lehet tenni – mondta. A háború el tudja pusztítani az otthonokat, az épületeket, lerombolhatja az utakat, életeket olthat ki, de „a háború a szeretetet nem tudja elpusztítani” húzta alá a köztársasági elnök.

Magyarország minden menekültet vendégként fogad, addig maradhatnak, amíg maradniuk kell – mondta. Kiemelte azoknak az embereknek a szerepét, akik otthon maradtak és szolgálják a közösséget, aki végezetül azt kívánta, hogy „mint már annyiszor a magyar történelemben, most is erősebben álljunk fel ebből a nehéz helyzetből."

Novák Katalin kiemelte: óriási kiváltságnak tartja, hogy éppen a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az első adventi gyertyát. Úgy fogalmazott, hogy előbb-utóbb békének kell lennie, és ennek a békének a hírnökeként járt tegnap Kijevben, ma pedig Kárpátalján.

Novák Katalin a déli órákban felkereste a II. Rákóczi Ferenc Főiskolát, ahol megkoszorúzta Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök emléktábláját, aki személyesen támogatta az intézmény elindulását.

Beregszász, 2022. november 27.
Novák Katalin köztársasági elnök (k) a Beregszászi Református Templomban tartott istentiszteleten 2022. november 27-én. Az államfő mellett Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete és Schanda Tamás, a köztársasági elnök kabinetfőnöke (b-j).
MTI/Bruzák Noémi
Beregszász, 2022. november 27. Novák Katalin köztársasági elnök (k) a Beregszászi Református Templomban tartott istentiszteleten 2022. november 27-én. Az államfő mellett Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete és Schanda Tamás, a köztársasági elnök kabinetfőnöke (b-j). MTI/Bruzák Noémi
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×