Az amerikai Chuck Yeager a Mojave sivatag fölött 13,7 kilométer magasan 1,06 Mach sebességet ért el Bell X-1 repülőgépével, semmivé foszlatva a "hanghatár" legendáját. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

A hangsebesség jelölésére Ernst Mach osztrák fizikus (1838-1916) neve után a Mach-számot használják, ez akkor 1, ha a tárgy sebessége 1225 km/h a légkörben. A levegőben haladó tárgy hanghullámokat kelt, és ezek annál inkább összetorlódnak, minél gyorsabb az objektum, majd a hangsebesség átlépésekor egyetlen, nagy energiájú lökéshullámmá olvadnak össze, létrejön a hangrobbanás. Ezt több hétköznapi eszközzel is elő lehet idézni, például a karikás ostor vége akkora sebességre gyorsul fel, hogy a csattanó hang valójában egy kis hangrobbanás. Sokan gondolták úgy, még a huszadik század közepén is, hogy a hanghatár áttörése lehetetlen, az ezt megtevő gép darabjaira esik, s vele pusztul el a pilóta is.

A hangsebesség elérése a kezdetektől izgatta a repülés megszállottjait. A propelleres gépekkel ez technikai okokból lehetetlennek bizonyult,

a reményt csak a sugárhajtású gépek megjelenése csillantotta fel a második világháború végén.

Az amerikai kormány és a légierő a Bell céggel karöltve 1944-ben kezdett a fejlesztésekbe, amelyek során felhasználták a hasonló brit programból származó adatokat is.

A Bell X-1 névre keresztelt "szárnyas golyót" a Browning géppuskalövedékéről mintázták, amely stabilan viselkedik a hangnál gyorsabban haladva is, a pilótafülkét a légellenállás csökkentése érdekében a törzs vonalába süllyesztették. A törzs nagy erősségű alumíniumból, a tank acélból készült, a gép hossza 9,41 méter, szárnyának fesztávolsága 8,53 méter, magassága 3,31 méter, súlya 3175 (üzemanyaggal 5545) kilogramm volt, a hangsebesség elérésében folyékony üzemanyagú rakétahajtómű segítette.

Az első "szuperszonikus" pilóta az amerikai Chuck Yeager lett, aki a második világháborúban vadászpilótaként szolgált. 1944 elején lelőtték Franciaország fölött, s a francia ellenállás segítségével sebesülten jutott vissza Angliába. Az előírások szerint frontszolgálata ezzel véget is volna, mert ha ismét lelövik és elfogják, veszélybe sodorhatta volna az őt segítő partizánokat. Yeager azonban Eisenhower tábornok, a szövetséges erők főparancsnokának engedélyével újra a pilótafülkébe ült, és tucatnyinál is több német gépet szedett le, ötöt ugyanazon a napon.

A háború után a légierőnél maradt, és végül őt választották ki a berepülésre. Igazság szerint a listán nem ő szerepelt az első helyen, de a Bell pilótája 150 ezer dollárt kért volna a veszélyes vállalkozásért, amit a Pentagon sokallt. Yeager 1947 nyarán előbb siklórepülésben, majd a lökhajtásos motorral is kipróbálta a feleségéről Glamorous Glennisre keresztelt gépet, és egyre közelebb került az álomhatárhoz.

Yeager két nappal a rekorddöntőnek szánt repülés előtt lovaglás közben eltörte két bordáját, de ezt eltitkolta felettesei elől,

sérülését egy közeli városka állatorvosával kezeltette, aki nem ismerte személyesen. A rajt napján már akkora fájdalmai voltak, hogy a pilótafülkét csak egy barátja által seprűnyélből eszkábált eszközzel tudta becsukni. A repülés ennek ellenére sikeresen lezajlott, a gépet a levegőben egy B-29 "repülő erődről" indították, és végül siklórepülésben szállt le, Yeager saját szavai szerint semmi különöset nem érzett a pilótafülkében. (Az igazsághoz tartozik, hogy a 13,7 kilométeres magasságban, amelyben gépe repült, a hang terjedési sebessége már nem 1225, hanem "csak" 1062 kilométer óránként, ezt kellett tehát túlszárnyalni.) A dicsőségre azonban a pilótának várnia kellett, mert a sikeres küldetést titkosították, a hírt csak 1948 júniusában hozták nyilvánosságra.

A 2020-ban, 97 évesen elhunyt Yeager szolgált a koreai háborúban is. 1953-ban első amerikaiként repült szovjet MiG géppel, ő vitte ugyanis Washingtonba azt a gépet, amellyel a koreai háború alatt egy észak-koreai pilóta dezertált, az év decemberében pedig a Bell X-1A géppel a hangsebesség kétszeresét is elérte. Ez a repülése nem ment simán, mert egy akkor még ismeretlen fizikai jelenség miatt elvesztette az irányítást a gép fölött, amelyet csak az utolsó pillanatban nyert vissza, és végül baj nélkül landolt. Az űrprogram kezdetén felsőfokú végzettség hiányában nem jelentkezhetett űrhajósnak, igaz szavai szerint nem is akart volna. A hatvanas években dandártábornokká léptették elő, az aktív szolgálattól 1975-ben vonult vissza. 1985-ben megkapta a legmagasabb amerikai kitüntetést, az Elnöki Szabadság Érdemrendet, 1986-ban tagja volt a Challenger űrrepülőgép tragédiáját kivizsgáló bizottságnak. 1997-ben történelmi repülésének ötvenedik, majd 2012-ben 65. évfordulóján F-15 géppel ismét a hangsebességnél gyorsabban repült.

Yeager elsőségét többen vitatták, mert a hanghatárt állítólag már 1945-ben áttörte egy német pilóta és félórával Yeager előtt egy másik amerikai is. A vizsgálat bebizonyította, hogy a német Messerschmitt gépe szétesett volna ilyen sebességnél, az amerikai rivális pedig, ha egyáltalán megtette, emelkedés közben, nem pedig szintben repülve szárnyalta túl a hang sebességét, és repülését nem dokumentálták megfelelően. Yeager ugyanakkor dokumentáltan megdöntötte a magassági repülés rekordját is.

A repülés történetében új korszakot nyitó Bell X-1 ma Washingtonban van kiállítva az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő Lindbergh gépe és az első magánfejlesztésű űrhajó, a SpaceShipOne mellett. Alakja szerepel az amerikai űrprogram kezdeteiről szóló Tom Wolfe Az igazak című regényében és az ebből 1983-ban, Philip Kaufman által rendezett filmben is. Utóbbiban a pilótát Sam Shepard játszotta, de maga Yeager is feltűnik egy csapos szerepében.