Infostart.hu
eur:
378.58
usd:
321.42
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Donald Trump volt amerikai elnök beszél támogatóihoz az Ohio állambeli Delaware-ben tartott nagygyűlésen 2022. április 23-án.
Nyitókép: MTI/EPA/David Maxwell

Beidézik Donald Trumpot a Capitolium ostroma miatt

Donald Trump előző amerikai elnököt is beidézi a 2021. január 6-án, a Capitoliumnál történt zavargásokat vizsgáló képviselőházi bizottság – erről döntött a testület ülésén, amelyen bizonyítékul szolgáló felvételeket hallgattak meg és összegezték a 16 hónapja tartó munkájuk eredményét.

A bizottság demokrata párti elnöke Trump meghallgatásáról azt mondta, hogy ez az amerikai emberek felé elszámoltathatóság kérdése. Bennie Thompson úgy fogalmazott: a volt elnöknek „válaszolnia kell azoknak a millióknak, akiknek a szavazatát megpróbálta kidobni annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson”.

A testület republikánus társelnöke, Liz Cheney kijelentette: a bizottság kötelessége, hogy válaszokat követeljen attól az embertől, aki „ezt az egészet mozgásba hozta”.

A tavaly január 6-i capitoliumi zavargásokat vizsgáló kongresszusi bizottságnak ez volt a tizedik és vélhetően az utolsó ülése a novemberi félidős törvényhozási választások előtt. A tervek szerint csak új bizonyítékokat tekintettek volna át, és összegző jelentést terveztek kiadni, ugyanakkor az eredeti napirenden nem szerepelt tanúk beidézéséről szóló voksolás.

A 9 tagú testület 7 demokrata párti és 2 republikánus párti tagból áll. A republikánus tagok Donald Trump párton belüli éles bírálói, Liz Cheney augusztusban a republikánus előválasztáson egy Trump által támogatott jelölttől szenvedett súlyos vereséget, ami után kijelentette, mindent el fog követi annak érdekében, hogy Trump többé a Fehér Ház közelébe se kerüljön.

Az ülésén történtekre reagálva Donald Trump a Fox Digitalnak adott interjúban a bizottságot egy „félrevezető, színlelt és pártos testületnek nevezte, a tevékenységét pedig boszorkányüldözésnek, amelyben két olyan republikánus vesz részt, akiket kidobtak a pártból”.

Az nem derült ki az interjúból, hogy a volt elnök hajlandó-e válaszolni a testület kérdéseire.

A republikánusok közölték, hogy saját jelentést tesznek közzé még idén a vizsgálódásaik alapján, amelyben arra is választ keresnek, hogy a hatóságok és a hírszerzés milyen hibái vezethettek a 2021. január 6-i történésekhez. A Fox News hírcsatorna összeállítása szerint a republikánusok azzal érvelnek, hogy a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak elegendő információ volt a birtokában arról, hogy a tüntetések feszültté válhatnak, mégsem intézkedett a Capitolium védelmének megerősítéséről.

Tavaly január 6-án az Egyesült Államok törvényhozásának épületébe, a Capitoliumba feldühödött tüntetők törtek be, ahol komoly károkat okoztak, a zavargások során öt ember vesztette életét, köztük egy rendőr. Jóval több mint 100-an megsérültek, akik közül 138-an a rendfenntartó erők tagjai voltak.

A zavargások előtt Donald Trump hívására több tízezer támogatója gyűlt össze Washington belvárosában, hogy tiltakozzanak a szerintük meghamisított elnökválasztás eredménye ellen. A tüntetők egy nagyobb, radikális csoportja a nagygyűlés után vonult a Capitoliumhoz, ahol az események erőszakba torkolltak. A képviselőházi bizottság a pontos történtek felderítésére és a politikai felelősök megnevezésére, elsősorban Donald Trump felelősségének megállapítására alakult. A zavargásokban részt vevők közül majdnem 800 ember ellen emeltek vádat a hatóságok, és többeket letartóztattak.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×