Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő beszédet mond Berlinben, a magyar-német gazdasági kapcsolatokról rendezett fórumon 2022. október 10-én.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor Berlinben: „Aki velünk együttműködik, jól jár” 

Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008–2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belement – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben, a magyar-német gazdasági kapcsolatokról rendezett fórumon.

Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008–2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belement – jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő ezt előadásában politikai okokkal indokolta.

Mint felidézte, a gazdasági világválság idején Európában arról folytattak vitát, hogy a krízis konjunkturális vagy szerkezeti válság. A legtöbb európai ország azt konjunkturális válságnak tekintette – tette hozzá Orbán Viktor, majd azt mondta: "ezt az értelmezést sosem fogadtam el".

A kormányfő kifejtette: ezzel szemben a gazdasági világválságot strukturális válságnak tekintette, amely mögött az van, hogy

Európa folyamatosan veszíteni fog Ázsiával szemben,

piacot, és így tovább.

Orbán Viktor az erre adott helyes válasznak a mély strukturális reformot nevezte, majd hozzátette: 2010 után ennek megfelelően alakították át a magyar gazdaságot.

Hangoztatta: a magyar modell a társadalompolitika terén konzervatív, Helmut Kohl német kancellár időszakára emlékeztető politika. A kormány munkaalapú társadalomban gondolkodik, amelynek a középpontjában a család áll. A bruttó hazai össztermékből családtámogatásra Magyarországon fordítanak a legtöbbet, és a kormány alapvetően a munkán keresztül finanszírozza a családokat. Míg 2010-ben a foglalkoztatási ráta alig volt 50 százalék fölött, ma már 75 százalék körüli - emlékeztetett.

Kijelentette a miniszterelnök, hogy a kormány épít a nemzeti büszkeségre is, és azt szeretné, ha ez egyre inkább a teljesítményen alapulna.

Magyarországon nincs multikulturalizmus - tette hozzá.

Orbán Viktor fogalmazása szerint a magyar modell gazdasági alapjának egyik fontos összetevője az alacsony adószint. A világon egyedül itt van egysávos személyi jövedelemadó, nincs örökösödési adó, és alacsony, 9 százalékos a társasági adó is.

Ami pedig az egyenlőséget illeti, a magyar álláspont szerint az inputnál, vagyis az oktatásnál, a munkakeresésnél kell megadni az esélyt.

Az output, a teljesítmény oldalán viszont "inkább a különbségek pártján vagyunk" - emelte ki.

Magyar határvédelem nélkül összeomolhat az uniós belső piac

Ha Magyarország nem védi meg a határait, összeomolhat az egységes európai uniós belső piac –jelentette ki Orbán Viktor.

Hangoztatta, hogy mivel Magyarország nyitott ország, a határvédelem gazdaságpolitikájának is része kell, hogy legyen.

Kijelentette: a következő időszakban politikai biztonságra, energiabiztonságra és fizikai biztonságra is szükség van. A politikai biztonságot a kormány stabilitása garantálja, a fizikai biztonságot egyebek között azzal lehet biztosítani, hogy Magyarország továbbra is a béke szigete lesz, az energiabiztonságnak pedig fontos része, hogy az országnak hat hónapra elegendő gáztartaléka van.

"Aki velünk együttműködik, az jól jár"

– szögezte le Orbán Viktor.

A német vállalkozókhoz szólva hangoztatta: nincsen meglepetés a magyar gazdaságban, pontosan meg tudjuk mondani, hogy melyik szektorban milyen közép- és hosszú távú tervei vannak a kormánynak. Számos nagy német céggel most is érvényben vannak a megállapodások a távközlés, a digitalizáció, valamint a zöld energiára való átállás terén főként arról, hogy mely területeken tudnak bekapcsolódni a magyar modernizációs programba.

Úgy vélte, hogy a magyar-német gazdasági együttműködésnek alapvetően nem gazdasági alapjai vannak, hanem kulturális természetűek. Mint fogalmazott, Magyarországon van egy "pozitív előítélet" Németország iránt, részben történelmi okokból, részben a német kulturális teljesítménynek köszönhetően. A kétoldalú együttműködés fundamentumait semmiféle politikai kampány vagy esetenként felmerülő egyet nem értés gazdasági kérdésekben nem tudja lerombolni - szögezte le.

Kiemelte azt is:

Magyarországon már 6 ezer német társaság találja meg a számításait, és 300 ezer család keresi meg a kenyerét olyan munkahelyeken, amelyek német cégekben vannak.

Hazánk a világ ötödik leginkább high-tech országa, és exportteljesítmény terén is jóval előrébb áll, mint azt népessége indokolná. Magyarország emellett a világ 10 legnyitottabb gazdasága közé tartozik az export és a GDP aránya alapján, továbbá a tíz legkomplexebb ország egyike is a GDP összetettségét tekintve, vagyis számos ágazatra épül.

Orbán Viktor kijelentette: ma a legnagyobb kihívás az, hogy a kontinenst recesszió fenyegeti egyebek között az energiaárak meredek emelkedése miatt. A fő kérdés pedig az, hogy ha lesz európai recesszió, képes lehet-e Magyarország egyedül talpon maradni. Úgy vélte, hogy ennek érdekében a fejlesztésre, a beruházásokra és a technológiai innovációra kell fektetni a hangsúlyt. Kijelentette: ennek a törekvésnek köszönhető, hogy idén 5-6 százalékos a növekedés, és tavaly 7 százalékos volt.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×