Infostart.hu
eur:
379.34
usd:
321.99
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay.com

Már csak évi 129 liter sört iszik meg egy átlagos cseh

Tavaly 19,6 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak, 2,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte a cseh sörgyárak szövetsége Prágában.

Az egy főre eső sörfogyasztás is csökkent, a 2020-as 135 literről, 129 literre. Az előállított sör mennyisége, illetve az egy főre eső sörfogyasztás már második éve csökken – mutat rá a közlemény.

2019-ben, a koronavírus-járvány előtti utolsó évben, 21,6 millió hektoliter sört főztek Csehországban. A járvány két éve alatt a termelés kétmillió hektoliterrel csökkent.

A hazai cseh piacra 14,8 millió hektoliter sör került, 762 ezer literrel, 5 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban.

A sör egynegyedét a vendéglőkben adták el.

"A sörfogyasztás csökkenését nagymértékben befolyásolta, hogy a járvány miatt az utóbbi két évben többször is hosszabb ideig korlátozták a vendéglők működését" – mondta Frantisek Sámal, a sörgyárak szövetségének elnöke újságíróknak.

Alkoholmentes sörből tavaly majdnem 1,5 millió hektolitert főztek, ami éves szinten kétszázalékos csökkenés.

Ugyanakkor tavaly folytatódott a sörkivitel növekedése: a sörgyárak 5,2 millió hektoliter sört vittek ki külföldre, 236 ezer hektoliterrel többet, mint 2020-ban. A sörexport több mint fele, 2,7 millió hektoliter, a Csehországgal szomszédos országok piacára került.

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×