Infostart.hu
eur:
354.27
usd:
310.12
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
A vulkáni hamuval teljesen beborított teherautóját próbálja kiásni egy férfi az indonéziai Jáva szigetén található Semeru vulkán kitörését követően Lumajang körzetben 2021. december 5-én. A természeti katasztrófa következtében legkevesebb tizenhárom ember életét vesztette, több mint ötvenen megsebesültek.
Nyitókép: Trisnadi

Nőtt az indonéziai vulkánkitörés halálos áldozatainak száma

Tizenötre emelkedett az indonéziai Jáva szigetén található Semeru vulkán kitörése halálos áldozatainak száma, további 27 ember eltűnt.

Wawan Hadi, a helyi mentési alakulatok vezetője újságíróknak elmondta, hogy a szombati kitörés nyomán legalább 68-an szenvedtek égési sérüléseket. Hozzátette, hogy a kitörés miatt több mint 1500-an hagyták el otthonaikat, őket egyebek között mecsetekben és kormányzati épületekben szállásolták el.

Abdul Muhari, a katasztrófavédelem szóvivője azt közölte, hogy 56 embert szállítottak kórházba, és csaknem 3000 ház, illetve 38 iskola rongálódott meg.

A mentési munkálatokat nehezíti a füstölgő hamu, továbbá az is, hogy a lávafolyam lerombolt egy hidat a környéken, ahová így nehezen juttathatnak el orvosi segítséget. Hétfő reggel ugyanakkor újabb vulkanikus tevékenységet észleltek, ezért több területről kivonták a mentőcsapatokat.

Televíziós felvételeken az is látható, hogy sok helyen a hamu a házakat szinte teljesen betemette, csak a háztetők maradtak szabadon.

Az indonéziai földtani társaság szerint a vulkanikus hamu több mint négy kilométer hosszan terítette be a környéket, az állami tulajdonú AirNav légitársaság pedig azt tanácsolta a repülőgépeknek, hogy inkább Jáva északi része felé kerüljenek.

A Semeru - másnéven Mahameru -, a legmagasabb jávai vulkán, amelynek legutóbbi jelentősebb kitörése 2020 decemberében volt, akkor több ezer ember menekült el a térségből, a láva egész falvakat árasztott el.

Indonézia a csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol a tektonikus lemezek találkozása miatt gyakoriak a földmozgások. A dél-ázsiai ország területén mintegy 130 működő vulkán található.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már a tavasz is pokoli forróságot hozhat: brutális változás kapujában áll Európa

Már a tavasz is pokoli forróságot hozhat: brutális változás kapujában áll Európa

Az extrém hőhullámok jelentik Európa legsúlyosabb éghajlati fenyegetését, amelyek a 21. században egyre gyakoribbá, intenzívebbé és hosszabbá válnak. Ez a jelenség az üvegházhatású gázok kibocsátásának közvetlen következménye, hatásai pedig ma már szinte minden emberi tevékenységet érintenek az iskolai naptáraktól egészen az egészségügyig - tudósított a Phys.org.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×