Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
321.01
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Pixabay

Távozik a Twitter elnök-vezérigazgatója

Jack Dorsey másodszor hagyja el a céget.

Lemondott a Twitter elnök-vezérigazgatói tisztségéről Jack Dorsey, a mikroblog-oldal társalapítója.

Dorsey a bejegyzésében úgy fogalmazott: eljött az ideje, hogy távozzon. "A vállalat készen áll arra, hogy továbblépjen az alapítókon" - írta. A volt elnök-vezérigazgató "nagyon szomorú (...), mégis, egyben nagyon boldog is", hogy elhagyja a 2006-ban alapított céget.

Dorsey egyben közölte azt is, hogy helyét a cégnél tíz éve dolgozó Parag Agrawal, technológiai igazgató veszi át. Az átmenet megkönnyítése érdekében a társalapító 2022 májusáig a cég igazgatótanácsában marad, s csak ezután távozik végleg a nagyvállalattól.

Dorsey a Twitter mellett a Square fizetési szolgáltató cég alapítója és vezérigazgatója is egyben. Ezt megelőzően 2008-ban már elhagyta a Twittert, majd 2011-ben ismét csatlakozott, és 2015-ben, második alkalommal vált a cég vezérigazgatójává.

Agrawal, az új vezérigazgató szintén Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott: várakozással tekint a jövőbeni munka elé.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×