Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
326.34
bux:
142978.94
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

A britek 2016 óta tudták, hogy fel kellene készülni egy koronavírus-pandémiára

Sokkal felkészültebben is várhatta volna a pandémiát Nagy-Britannia, ha betartja, amit saját szakértői javasoltak az országnak még négy évvel a járvány kezdete előtt.

Vezető egészségügyi tisztségviselők modellezéseket követően mér 2016-ban figyelmeztették a brit kormányt az Alice-gyakorlat keretében, hogy készleteket kellene felhalmoznia védőeszközökből, szükség lenne egy hatékony számítógépes kontaktkutatási rendszer kidolgozására, illetve a külföldről beutazók szűrése is komoly jelentőséggel bírhat egy eljövendő járvány idején. A korábban nem publikált javaslat egy elképzelt koronavírus-kitörést modellezett, derül ki a The Guardian cikkéből.

A gyakorlatban részt vevőknek egy olyan esetet kellett modellezniük, amelyben a MERS Londonban és Birminghamben jelenik meg egyidejűleg és gyors terjedésbe kezd. A MERS a SARS-CoV-2-höz hasonlóan potenciálisan halálos, tünetmentesen is tud fertőzni és nem volt ismert gyógymódja vagy ellene kifejlesztett oltás.

Mégsem figyeltek a tanácsokra

A kormány azonban az influenzára koncentrálva készült járványra, így nem készítette fel az országot megfelelő mennyiségű védőeszközzel a kórházakban és a szociális otthonokban sem. A most nyilvánosságra került, 23 oldalas jelentés újabb érvet jelent a kormány koronavírus-járványra adott reakcióját bírálók táborának.

A dokumentum nyilvánosságra hozatalát augusztusban már

megtagadta egyszer a kormány

azzal érvelve, hogy az alááshatná az ország vezetésébe vetett bizalmat és az NHS járványkezelését, félreértelmezve a jelentésben leírtakat. Az anyagot azonban az információszabadságról szóló törvények értelmében Moosa Qureshi, egy orvos megkapta csütörtökön. Qureshi a kormánynak a világjárványra való felkészültségét érintő, nagyobb átláthatóságáért kampányol, és a témában megszerzett dokumentumokat az interneten teszi közzé.

Előre látták, hol lesz hiba

A dokumentumban olvasottak a koronavírus-járványban előfordult valós problémákat jelezték előre. Ezek a következők:

  • a járvány kezdetén a kórházak és idősotthonok dolgozói aggódtak a védőfelszerelések hiánya miatt, pedig a jelentés is leírta, hogy az egészségügy frontvonalában dolgozók felszereléssel való ellátása kulcsfontosságú,
  • a brit kormány tesztelés nélkül engedett be erősen fertőzött területről, Kínából vagy Olaszországból érkező embereket az országba, holott a jelentés a határokon való szűrést is fontosként emelte ki a behurcolás megelőzésére,
  • és kontkatkutatási módszer kiépítését is javasolták egy internetes alapú, valós idejű eszköz fejlesztésével - ez csak 2020 májusára jött létre, két hónappal az első brit lezárások után, és még nyárra sem működött tökéletesen.

"Szégyenletes módon a kormány eltussolta a gyakorlatot, amely előre jelezte a betegek elkülönítésének, a kontaktok nyomon követésének, az egyéni védőeszközök biztosításának, a képzett személyzetnek és a megfelelő kórházi ágyszámnak a fontosságát. Az a tény, hogy a SARS-CoV-2 egy új típusú koronavírus, lényegtelen, mert minden világjárvány más és más, a gyakorlat tanulságai azonban általánosan alkalmazhatóak voltak a koronavírusokra, így a mostanira is" - mondja Qureshi.

Még a vakcinára is gondoltak

A jelentés úgynevezett "alvó szerződéseket" is javasolt gyógyszergyártókkal vakcinafejlesztésre, amennyiben pandémiás helyzet következik be, illetve irányelveket is összeállított az orvosok számára a lélegeztetőgépekkel kapcsolatosan.

Az Alice-gyakorlat létezésének és megállapításainak sora azt erősíti meg, hogy a koronavírus-járvány mégsem érhette teljesen váratlanul Nagy-Britannát sem.

A brit Egészségügyi és Szociális Minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy a MERS különbözik a SARS-CoV-2-től, és azt mondta, hogy az Alice-gyakorlat nem koronavírus-világjárványra való felkészülési gyakorlat volt.

"A MERS-CoV nem terjed olyan könnyen emberek között, mint a SARS-CoV-2, a kitörések mérete viszonylag kicsi, és az Egyesült Királyságban az egyénekre vonatkozó kockázat továbbra is nagyon alacsony. Az Alice-gyakorlat eredményeit beépítették a tervezési munkába, hogy reagálni tudjanak az olyan fertőző betegségek lehetséges kitöréseire, mint a MERS-CoV" - mondta. Hozzátette: jövő tavasszal teljes körű vizsgálat kezdődik a koronavírussal kapcsolatos válaszintézkedések értékelésére.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×