Infostart.hu
eur:
354.16
usd:
309.79
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Burkát viselő afgán nő gyermekével és férjével Kabulban 2021. augusztus 22-én. Afganisztán legnagyobb részét elfoglalták az iszlamista tálibok a kormányerőktől.
Nyitókép: MTI/AP/Rahmat Gul

Afganisztán több millió szegény polgára az éhséggel vív most harcot

Afganisztán jövője a tálibok kezében még formálódik: egyelőre úgy tűnik, az éhségnek is szerepe lehet ebben, legalábbis ami a közeli jövőt illeti.

Kabul legszegényebbjeinek, egyben a város többségének most az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy néhány dollárnak megfelelő értékben szerezzenek néhány száz afgánit, amiből megélhetnek. A nagyrészt segélyekből élő ország amerikaiak kontrollálta központi bankjában kilencmilliárd dollár van, azonban az összeget befagyasztották annak érdekében, hogy a tálibok ne tudják arra rátenni kezüket. Így hát hajnalban százak gyűlnek össze Kabul piacán, szerszámaikkal kezükben, munkában reménykedve.

A nagy építkezések azonban leálltak, a bankok zárva vannak, külföldről sem érkezik pénz: filléreken kell osztozniuk azoknak is, akik találnak munkát.

Elkeseredett minden kétkezi munkás

A BBC stábja szemtanúja annak, ahogyan néhány tucat szerencsés munkához jut: a hoppon maradók hangosan elégedetlenkednek. Egyikük, Hayat Khan az elmúlt húsz év korrupt elitje miatt dühöng.

"A gazdag emberek magukra gondolnak, nem a szegényekre. Még kenyeret sem tudok venni. Higgye el, hogy egyetlen fillért sem tudok szerezni, a többi gazdag pedig a nyugati segélydollárokat a zsebébe teszi.

Senki sem törődik a szegényekkel.

Amikor kívülről jött a segély, a hatalmon lévők gondoskodtak arról, hogy az a rokonaiknak jusson, ne a szegényeknek" - mondja.

Mohammed Anwar, aki irodai dolgozóként szerencsés helyzetben van, megállt, hogy belehallgasson a munkásokkal készített interjúkba, majd angolul vádolta lopással vádolta az amerikaiakat.

"Allah nevében felszólítjuk Amerikát, hogy adja vissza nekünk a pénzt, amit elvettek az afgán kormánytól. Azt Afganisztán újjáépítésére kell fordítani" - fogalmazott. Ekkor egy tálib felszólította a stábot, hogy hagyják el a piacot, mivel az veszélyes.

Lassan mindenki éhezik

A brit újságíró szerint az elmúlt héten Kabulban a leggyakrabban élelmiszerárakkal kapcsolatos panaszok hangzottak el, a gyermekeik élelmezéséért küzdő szülők kétségbeesettek. Az élelmiszerárak az egekbe szöktek, milliók küzdenek családjuk ellátásáért.

Az Élelmezési Világprogram (WFP) becslése szerint az afgánok 93 százaléka nem jut elegendő élelemhez. A tálibok múlt havi hatalomátvétele előtt ez a szám 80 százalék volt.

Városszerte piacok alakultak ki, mivel azok az emberek, akiknek a régi Afganisztánban sikerült értéktárgyakat felhalmozniuk, eladják azokat, hogy egy kis pénzhez jussanak, amit főként élelmiszerre fordítanak. Az értékes szőnyegektől és televízióktól kezdve az edények és evőeszközök halmazáig minden kapható, de túl sok az eladó és kevés a vevő, hisz nincs készpénz. A burjánzó használtcikk-piacok is kétségbeeséssel vannak tele.

A személyes szabadságot, a lányok oktatását és a nők munkához való jogát fenyegető veszélyeket világszerte elítélték, de ezeknél is hamarabb csap le most az éhezés réme Afganisztánra.

Azok az országok, amelyek segíteni akarnak az afgánoknak, de elutasítják a tálibokat és mindent, amit ők képviselnek, dilemmával néznek szembe. Ahhoz, hogy az emberek dolgozhassanak, pénzt kereshessenek, élhessenek és ehessenek, a táliboknak életképes államot kell működtetniük Afganisztánban. Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és a tálibokkal szemben álló többi országban azonban sokan nehezen tudnának megemészteni bármit, ami régi ellenségeik sikerének tűnik.

Az elhanyagolás a szélsőségeseknek adhat teret

Az alternatíva még rosszabb lehet: nyomorúság, még több menekült, még több alultáplált gyermek, annak a veszélye, hogy Afganisztán ismét bukott állammá válik, ezzel pedig a dzsihádista szélsőségesek számára a lehetőségek földjévé lesz.

A BBC stábja beszélt egy asszonnyal, akinek családja megelégelte a helyzetet: mindenüket eladták, hogy Pakisztánba költözzenek. Az egyetlen kenyérkereső a nő volt, aki elektrotechnikát tanított, azonban mivel csak fiúkat oktatott, elvesztette munkalehetőségét, legkisebb lánya pedig nem járhat iskolába.

"Nagyon szomorú vagyok. A szívem lángol azóta, hogy meghoztam a döntést a költözésről. Hogy tehettem ezt? De hogyan is tehetnék mást? Ha maradunk, nem tudok dolgozni és a gyermekem sem tud tanulni, így nem lesz miből megélnünk" - mondja.

"Én bírom az éhezést, a gyerekeimet viszont nem akarom éhezni látni" - teszi hozzá.

Afganisztán legújabb válsága az élet alapjairól - élelem, biztonság és remény - szól, valamint a kétségbeesésről és a dühről, amikor ezeket elveszik az embertől.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×