Infostart.hu
eur:
379.74
usd:
322.17
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Ferenc pápa újságírókhoz beszél az őt Irakba szállító repülőgépen 2021. március 5-én. Római katolikus egyházfő most először utazik Irakba, első alkalommal síita többségű országba.
Nyitókép: Andrew Medichini

Ferenc pápa Pozsonyban: "fiatal, de ősi történelmű ország"

"Történelme arra szólítja Szlovákiát, hogy a béke hírnöke legyen Európa szívében" – fogalmazott a katolikus egyházfő.

A koronavírus-járvány utáni európai összefogásra és a gazdaság újraindítására szólított fel Ferenc pápa a pozsonyi elnöki palota udvarán mondott beszédében a szlovákiai politikai vezetők, a diplomáciai testületek és a civil társadalom képviselői előtt.

A katolikus egyházfő kijelentette, hogy zarándokként érkezett egy "fiatal, de ősi történelmű országba, amelynek

mély gyökerei vannak Európa szívében".

Európának ez a térsége, az egykori Római Birodalom határvidékén, mindig is "köztes térség" volt, és

a nyugati és keleti kereszténység találkozási pontjának számított a Magyar Királyság idején is,

és "huszonnyolc évvel ezelőtt a világ csodálta, miként született meg két független állam konfliktusok nélkül" – mondta az egyházfő Csehország és Szlovákia megalakulására utalva.

"Történelme arra szólítja Szlovákiát, hogy a béke hírnöke legyen Európa szívében" – hangsúlyozta a pápa. Úgy vélte, a testvériség segíthet Európa egyre sürgetőbb integrációjában, a pandémia nagyon nehéz hónapjai utáni gazdasági újraindításában, amelyet az Európai Unió helyreállítási programja támogat. A pápa megjegyezte azonban, hogy

a talpraállásnak nem a sietség és a nyereségvágy jegyében kell megtörténnie,

a pillanatnyi eufóriától vezérelve.

"A gazdasági újraindulás önmagában nem elegendő a mai világban, ahol mindenki kapcsolatban van a másikkal (...) Európa tűnjön ki a szolidaritásban, amely átlépve a határokon, visszavezetheti a történelem középpontjába" – jelentette ki az egyházfő.

A szlovákiai fogadásakor neki átadott kenyérre utalva Ferenc pápa hangoztatta, hogy ahogyan kenyér nélkül nincsen táplálék, munka nélkül nincsen emberi méltóság. Igazságos és testvéri társadalmat szorgalmazott, amelyben senki nem érzi magát kirekesztve, és nem kényszerül családja és hazája elhagyására. Arról is beszélt, hogy fel kell számolni a korrupciót. A pápa úgy vélte,

a néhány évtizeddel ezelőtti, a szabadságot elfojtó "egyenideológiát" manapság az ideológiai gyarmatosítás veszélyezteti,

amely kizárólag az egyéni hasznot tartja szem előtt. Példaképnek az európai védőszenteket, Szent Cirillt és Szent Metódot állította, akik a kulturális harc helyett a kereszténység útját járták.

"Mindenkit képviseltek és mindenkivel a közösséget keresték: szlávokkal, görögökkel, latinokkal. Hitük szilárdsága spontán nyitáshoz vezetett" – jelentette ki Ferenc pápa.

A pandémia szerinte korunk erőpróbája, megoszt, és arra ösztönzi az embereket, hogy csak magukra gondoljanak. "Induljunk el újra annak a felismerésétől, hogy mindannyian törékenyek vagyunk, és szükségünk van a többiekre (...), senki sem szigetelődhet el, egyénként és nemzetként sem" – mondta a pápa.

Beszéde elhangzása előtt a pápa az elnöki palotában találkozott Zuzana Caputová szlovák államfővel. Caputová az üdvözlő beszédében az együttműködés és a kölcsönös megértés fontosságát hangsúlyozta. "Nem szabad, hogy bármilyen társadalmi vita vagy politikai verseny végén győztesek és legyőzöttek legyenek, ehelyett kölcsönös megértésre van szükség. A világ krízishelyzetekkel áll szemben, és az egyedüli mód ezek megoldására az együttműködés" – fogalmazott Caputová.

Az elnöki fogadást követően az egyházfő a Szent Márton-székesegyházba, ismertebb nevén a koronázó templomba érkezik, ahol a szlovákiai katolikus egyház tagjaival találkozik. A délután folyamán magánlátogatást tesz a pozsonyi Betlehem-központban, majd találkozik a helyi zsidó közösség képviselőivel az óvárosi Halpiac téren, ahol ugyancsak beszédet tart. Az egyházfő hétfői hivatalos pozsonyi programja kora este ér véget, szálláshelyén, az apostoli nunciatúrán, ahol a pozsonyi parlament elnökét, Boris Kollárt majd a szlovák kormányfőt, Eduard Hegert fogadja rövid találkozón.

A szentatya kedden a kelet-szlovákiai Eperjesen tart liturgiát, majd Kassára látogat, ahol fiatalokkal találkozik a Lokomotív stadionban, illetve ellátogat a többségében romák lakta Luník IX. lakótelepre is. A pápa szlovákiai látogatása során szerdán a szlovákok nemzeti kegyhelyének tartott Sasvárba (Sastín) látogat, ahol szabadtéri misét tart. Ez utóbbi rendezvény a pápalátogatás legnagyobb látogatói érdeklődésre számot tartó eseménye, hivatalos közlések szerint mintegy ötvenezren regisztráltak rá.

Ferenc pápa vasárnap délután Budapestről érkezett Pozsonyba. Személyében negyedik alkalommal látogat katolikus egyházfő Szlovákiába, ahol legutóbb 2003-ban járt II. János Pál. Ferenc pápát még 2013-ban – egy nappal megválasztása után – hívta meg Szlovákiába az akkori államfő, Ivan Gasparovic. Az egyházfő meghívását az ezt követő években még többször megismételték.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×