Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
325.99
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Ferenc pápa (b) és Richard Dudarev, a szlovákiai zsidó közösség vezetője a pozsonyi holokauszt-emlékműnél 2021. szeptember 13-án. Az emlékmű helyén zsinagóga állt, amelyet a kommunista rendszerben, az 1960-as években leromboltak.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

Ferenc pápa óva intett attól, hogy a múlt feledésbe merüljön

A hit nem jelenthet olyan magasabb elvet, amely a diszkrimináció és az elnyomás indoklására szolgál - mondta a katolikus egyházfő Pozsonyban.

Nem szabad, hogy az emlékezés helyét a felejtés vegye át - jelentette ki Ferenc pápa szlovákiai látogatása második napján a helyi zsidó közösség képviselőivel tartott találkozóján Pozsonyban, a holokauszt áldozataira emlékezve.

A katolikus egyházfő az óvárosi Halpiac téren, az egykori zsinagóga helyén lévő emlékműnél tartott találkozón a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint azt hangsúlyozta: hogy a hit nem jelenthet olyan magasabb elvet, amely a diszkrimináció és az elnyomás indoklására szolgál.

Ferenc pápa beszédében a találkozó helyszínére utalva rámutatott: egykoron egymás mellett állt a zsinagóga és a katolikus templom, ami jelképezte a két vallás békés egymás mellett élését. Hozzátette: a helyszín ugyanakkor a szlovák történelem egy sötét korszakának is jelképe, amikor zsidóellenes rendelkezések nemcsak jogtiprásokhoz vezettek, hanem több mint százezer szlovákiai zsidó deportálásához és halálához is. Az egyházfő óva intett a történelem megismétlődésétől, s attól is, hogy a múlt feledésbe merüljön, s helyét a felejtés és a tudatlanság vegye át.

A szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségének (ÚZZNO) elnöke, Richard Duda, a találkozón történelmi pillanatnak és a zsidó közösség szempontjából áttörésnek nevezte Ferenc pápa jelenlétét a pozsonyi holokausztemlékműnél. A szlovák hírügynökség jelentése szerint, Duda a keresztények és a zsidók közti együttműködést szorgalmazva azon meggyőződésének adott hangot, miszerint a zsidó-keresztény kapcsolatok fejlesztésének legfontosabb igazodópontja az állandó kommunikáció kell legyen, mert csak azáltal válik elérhetővé a tartós közeledés és a békés együttélés.

Ferenc pápa hétfői hivatalos pozsonyi programja este ér véget, szálláshelyén a pozsonyi apostoli nunciatúrán, ahol a pozsonyi parlament elnökét, Boris Kollárt, majd a szlovák kormányfőt, Eduard Hegert fogadja egy rövid találkozón. Az egyházfő kedden az ország keleti részébe, Eperjesre és Kassára látogat.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×