Charles Michel, az EU állam- és kormányfőit felölelő tanácskozó testület, az Európai Tanács elnöke abban foglalta össze az újabb brüsszeli klíma-vita hozadékát, hogy ennek során a tagországok vezetői úgymond „széles körben osztott elkötelezettséget” mutattak a károsanyag-kibocsájtás csökkentését szolgáló konkrét lépések tisztázására.

A vita apropóját az adta, hogy júliusra az Európai Bizottságnak egy 12 különböző területet lefedő átfogó klímapolitikai csomagtervet kell a tagországok elé terjesztenie, és ennek előkészítése jegyében új brüsszeli javaslaként kezd körvonalazódni a tavaly decemberben megerősített (és szigorított) klímacélok eléréséhez igénybe vehető intézkedések között a lakóépületek és a közúti közlekedésben résztvevő járművek kibocsájtásainak a számbavétele, beárazása és kereskedelme is.

Mint az előre várható volt, a felvetés azonnal

mozgósította az EU pénzügyi forrásokban szegényebb (hazai energia-összetételükben viszont nagyobb arányban még szénalapú forrásokra támaszkodó) tagállamokat,

élükön, mint decemberben, ezúttal is a lengyel kormány vezetőjével. Velük szemben a megújuló energiákra átálló gazdagabb országok vártak el többletforrásokat a maguk erőfeszítéseihez, beleértve az elmaradottabbak arányos hozzájárulását is.

A károsanyag-kibocsájtás kereskedelme jelenleg erőművekre, nagy teljesítményű gyárakra, légiközlekedésre terjed ki Európában, mindenkor „a szennyező fizet” elvet követve, ezzel is egyúttal a technológia korszerűsítésére ösztönözve az érintetteket. A bizottsági elképzelés – jelenleg ismert formájában – elsőre nem ebbe a rendszerbe integrálná a lakóépületek és a közúti közlekedés kibocsájtását, hanem vele párhuzamosan teremtene egy szűkített elszámolási rendszert, amit csak hosszabb távon olvasztanának össze a nagyipari rendszerrel.

Kikre háruljon nagyobb teher?

A csúcson tartott „véleményezésből” hamar kiderült, hogy mindenekelőtt Lengyelország kormánya alapvetően ellenségesen áll az elképzeléshez, illetve csak bizonyos alkalmazási paraméterek módosítása mellett, és főként a hagyományos szénalapú energiáról történő átállást segítő uniós finanszírozási alap, az úgynevezett Modernizációs Alap jelentősebb kibővítésével tartanák megfontolásra érdemesnek.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerint a jelen formájában

a bizottsági elképzelés csupán „gazdagabbá tenné a gazdagokat és szegényebbé a szegényeket”,

amely utóbbiakat lengyel megítélés szerint az új rendszer a legerőteljesebben sújtaná. Mazowiecki ezen meggyőződésével távolról sem volt egyedül, felvetését támogatták a balti államok, továbbá Bulgária, Románia, Szlovénia, sőt, a luxembourgi kormányfő is érvelésében lényegében melléjük állt. Hasonló szellemű rövid nyilatkozatot tett közzé Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, amelyben leszögezte: „A klímavédelem árát a klímarombolóknak kell megfizetniük, tehát viseljék a terhet a nagy cégek”.

A bizottsági kezdeményezés védelmezői – így a tagországok között mindenekelőtt Németország, Dánia, Svédország – azzal érvelnek, hogy a 2050-re kitűzött 55 százalékos károsanyagkibocsájtás-csökkentés nem érhető el pusztán a nagyipari oldal megregulázásával, lévén klímaszempontból tetemes forrást jelent a tömegközlekedés és a lakóházak által légkörbe engedett hányad is. Ez a terület tehát nem maradhat érintetlen – vélik szakértők és láthatóan ezt a megközelítést karolta fel most a brüsszeli Bizottság is.

Nem mindegy, ki honnan indul

A „mindezt ki fizesse” kérdés kapcsán ugyanakkor Ursula von der Leyen bizottsági elnök is

elismerte, hogy egy ilyen elszámolási rendszernek „lehetnek szociális hatásai”,

miért is azt az ennek kompenzálására alkalmas szociális támogatási rendszerrel mindenképpen kezelni kell majd.

A lengyel kormányfő amúgy a keddi csúcson nem csupán a közvetlen pénzügyi terhek kapcsán jelzett problémát. Kifogásolta azt is, hogy a korszerűbb energiára való átállás támogatásánál szerinte aránytalanul nagy súlyt kap a változtatás költséghatékonyságának mai megítélése. Jelenleg például a belsőégésű motorról az elektromos meghajtású kocsik gyártására való átállás annak jelentős költségvonzata miatt lengyel megítélés szerint indokolatlanul nagy támogatást kap, holott az igazi nehézség abban van, hogy milyen szintről és főként milyen GDP-támogatással lép át valamely ország egyik kategóriából a másikba.

Ennek kapcsán a brüsszeli Euractiv idézte Michał Kurtyka lengyel klímaügy mnisztert, aki példaként utalt arra, hogy más terhet jelent egy amszterdami lakóházat holland GDP-vel feljavítani, és más egy eleve jóval elmaradottabb szófiai lakást a bolgár gazdaság jelenlegi szintjén átállítani.

A vonatkozó kelet-európai érvelés ennek megfelelően kívánatosnak tartaná, hogy egyelőre továbbra is a

terhek megítélésénél a kiindulás a tagállami GDP szintje legyen, ami értelemszerűen a gazdagabb EU-tagokra rakna nagyobb terheket.

A csúcs résztvevői végül is nem mentek bele ebbe a vitába, részint mert egyelőre még nem egy kész, befejezett javaslatról, csupán egy lehetséges irányról volt szó. Részint pedig, mert egy hasonló klíma-költség vitát a decemberi csúcson egyszer már lefolytattak – akkor is Morawiecki ellenállását kellett eloszlatni valahogy, hogy konszenzusra jussanak a 2050-es európai uniós klímacélt illetően –, és ez akkor egy teljes éjszakát igénybe vevő huzakodásnak bizonyult.

Helyette úgy döntöttek, hogy egyelőre kivették a csúcsról kiadott zárónyilatkozatból azt a korábban tervezett utalást, amiben szorgalmazták volna, hogy a bizottság dolgozzon ki nemzeti célszámokat a közúti közlekedésben és a lakóházaknál keletkező károsanyag-kibocsájtás csökkentésére. Arról sincs azonban szó, hogy a csúcs mostani állásfoglalása ennek lehetőségét ezzel el is vetette volna, csupán erről egyelőre nem történik említés.

Legfeljebb előkészítésre lehet jó

A kép teljességéhez tartozik, hogy a sajtóban csak a „ki fizesse a klímacélok költségeit” címmel kezelt polémiának az előkészületek jelen szakaszában történő csúcsszintű napirendre tűzésével nem is minden résztvevő értett egyet. Mario Draghi olasz kormányfő például úgy vélte, hogy hasznosabb lett volna, ha az eddigi bizottsági elképzeléseket – formális kidolgozott brüsszeli javaslat nem lévén még az asztalon – előbb miniszteri szinten vitatták volna meg a tagországok, mielőtt az a legfelső vezetők elé kerül.

Belga kollégája, Alexander De Croo is arra panaszkodott, hogy minderről „vákumban vitatkozni” – utalással arra, hogy konkrétan értelmezhető írott javaslat még nem létezik – szerinte nem volt túl értelmes dolog.

Ursula von der Leyen a Bizottság részéről a csúcs után tartott sajtóértekezleten azzal vette védelmében a téma mostani megvitatását – amiről amúgy nem ő, hanem az Európai Tanács elnöke, Charles Michel határozott –, hogy az ülés

lehetőséget adott „a tagországok nézeteinek, fenntartásainak, ötleteinek” a számbavételére,

ami úgymond felbecsülhetetlen hozzájárulást jelenthet a végső jogszabályok kidolgozásához.

Lényegében vele egyezően értékelte a klíma-vita megtartását Angela Merkel német kancellár is, aki már az ülésre érkezve azt hangsúlyozta, hogy a találkozó célja „nem a döntéshozás, hanem az előkészítés” volt.

A Bizottságtól most mindenesetre július közepéig várják a végső kidolgozott verziót, aminek tagállami csúcsvitáját – mint azt Michel már most, az ülés zárásakor bejelentette – a nyári szünet után tartják majd meg.