Infostart.hu
eur:
375.76
usd:
319.14
bux:
126274.96
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: pexels

Májusig tart a nemzeti régiókért indított aláírásgyűjtés

Levélben tájékoztatta Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés szervezőit az aláírásgyűjtés időtartamának a harmadik meghosszabbításáról - közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtószolgálata.

Az aláírásgyűjtés lezárásának az új, és egyben végleges határideje május 7. Az Európai Bizottság ugyanis az elfogadott szabályozásában azt rögzítette, hogy a koronavírus-járvány által gördített akadályok miatt előbb fél évvel, majd kétszer negyedévvel hosszabbítható meg az aláírás időtartama.

A Székely Nemzeti Tanács azt közölte, hogy a hátralévő 77 napban emelni próbálja a támogatók számát azokban az országokban, ahol a megköveteltnél csak kevéssel sikerült több aláírást összegyűjteni, és még legalább négy országban próbálja túllépni a küszöböt.

Az SZNT közleményében idézte Erika Casajoana i Daunertet, a Katalán Nemzetgyűlés tagját, aki a Háromszék napilapnak adott interjúban nemrég azt nyilatkozta: "a Székely Nemzeti Tanács most olyan mozgalmat vezet, amely állam nélküli nemzetekhez és nemzeti közösségekhez tartozó emberek millióit képviseli".

"Ez a megállapítás nagyon nagy felelősséget ró ránk.

Európai népek egyenjogúsítása, békés felemelkedése már a közös feladat, ezért újra meg fogjuk szólítani Európa nemzeti régióinak lakóit, ismertetjük a kezdeményezésünket, és változatlanul arra ösztönzünk minden magyar embert is, aki még nem írta alá a kezdeményezést, május 7-éig még mindig megteheti!" - közölte az SZNT sajtószolgálata.

A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezést péntek délutánig

az interneten több mint 1,14 millióan írták alá.

Az SZNT korábbi bejelentése szerint további 200 ezer aláírás papíron gyűlt össze. A megkövetelt hét ország helyett kilencben sikerült több aláírást összegyűjteni, mint amennyit az EB megkövetel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forintárfolyam

Sorra dönti a csúcsokat a forintárfolyam

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×